Chapter 7-Because of them...
Ayumi szemszöge:
Minden elmosódik körülöttem, az étterem, a hangok, a cikk rólam és Key-ről. Csak a vörös "Látlak" szó kavarog a szemeim előtt. Mégis hogyan talált ránk és meddig képes folytatni ezt a macska-egér játékot? Remegő kezeimet a halántékomra szorítva próbálok megoldást találni a káosz közepén, amire nem voltam felkészülve. Érzékeim azt súgják, hogy rohanjak el és vigyem magammal Yoogeum-ot olyan messzire, amennyire csak tudom, de az eszem azt mondja, hogy nézzek szembe a démonjaimmal egyedül, hiszen nem hagyhatom, hogy örökké üldözzön...
-Ayu? Itt vagy?-hallom meg Key hangját, amiből süt az aggodalom, de ahogy a keze a derekamhoz ér, úgy érzem mintha visszarángattak volna a víz mélyéről.
-I-itt vagyok, de azt hiszem jobb lenne ha most haza mennénk-mosolyodom el, habár én is érzem, hogy a mosolyom csupán árnya a régi önfeledt vigyoromnak.
-Nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet, hiszen lehet, hogy most is a házban van az illető és még nem is ettünk desszertet-tudom, hogy mit művel, próbálja elterelni a gondolataimat, de tudom, hogy nem bírok tovább itt maradni.
-Kérlek-suttogom kétségbeesetten, Jonghyun-ban pedig újfent cinkosra lelek:
-A házat jelenleg is testőrök védik, tehát nem látom akadályát a hazamenetelnek. Sőt valószínűleg jól is esne mindenkinek egy kiadós alvás, hiszen sok minden történt-erősíti meg Jonghyun a vágyaimat.
-Rendben, azt hiszem tényleg jobb lenne, ha hazamennénk, viszont a hátsó ajtón kell kimenjünk ki tudja hány ember tudhat arról, hogy idejöttünk-csóválja meg a fejét Key.
-Hozzam Yoogeum-ot?-kérdezi meg Jonghyun Key-t, érdekes, ahogyan különös tekintettel mér végig eközben.
-Nem, majd én, addig vigyázz helyettem Ayu-ra... Kicsit megviselte ez az egész ügy-a végét már csak suttogja, de így is kiveszem a lényeget.. Azt hiszik megkattantam, hát ez...kész!
-Én is itt vagyok, és tökéletesen tudok magamra vigyázni-fakadok ki úgy, ahogyan az a kamaszokra jellemző.
-Rendben, akkor légy szíves vigyázzatok egymásra Jonghyun-nal. Megtudod ezt nekem tenni? Légy jó kislány!-kacsint rám, miközben hüvelykujjával végig simít az arcélemen, én pedig cicegve mérem végig rosszallóan.
-Nem vagyok kislány!-hagyja el a számat a tagadás, de már csak Jonghyun hallja.
-Olyan édes vagy, mikor idegeskedsz.
-Már te is kezded?-kiáltottam rá kicsit hevesebben, mint szándékoztam.
-Hát nem édi-bédi? Key, mit gondolsz? Ugye, hogy milyen kis tündér? Ráadásul ez a habos ruha még ragyogóbbá teszi, nem?-kérdezi, ahogy Key visszatér a nyugodt Yoogeum-mal a karjában. Alaposan szemügyre veszem, hogy jól van-e.
-Ebből a szemszögből inkább gonosz tündér vagy inkább boszorkány? Báránybőrbe bújt farkas a koncepciód?-vonja fel a szemöldökét, én pedig idegesen a vállába bokszolok.
-Jól van, gyere te kis boszorkány, menjünk-nyúl a kezemért, én pedig meghökkenve bámulok le összekulcsolt kezünkre. Key keze meleg, érzem, ahogy a fagyos ujjaim az érintése alatt felmelegednek, majd azt is megérzem, ahogy lágy köröket rajzol a hüvelykujjával a bőrömre.
-Erre, leparkoltam a kocsit hátul, előre gondolkodtam-vezet minket Jonghyun, de meglepetésünkre a kocsit jó pár dühöngő fan állja el. Ahogy meglátnak, szempillantás alatt felém száguldanak, elzárnak Key-éktől, és mielőtt még reagálni tudnék tojás, paradicsom, banánhéj és még ki tudja mi kerül a hajamba, ruhámra.
-Elég legyen!-hasít a levegőbe Key hangja, miután valamelyik megragadja a hajamat, a hátam ívbe hajlik a fájdalmas szorítás miatt.
-Eresszétek el!-próbálkozik Jonghyun is, de a tömeg egyre csak zúgolódik körülöttem, majd csak egy szakadó hangot, a következő pillanatban pedig felsikít valaki... az én hangom az. Kezem automatikusan a fájó helyre vándorol, pontosan a bal vállam felé. Magam elé tartott kezeimet vörösség borítja be... Vér.. Hallom, ahogy Key próbál betörni a tömegfalon túlra.
-Elég... Legyen most már elég-suttogom fáradtan, miközben a vér megállíthatatlanul ömlik a vállamból. Lenézek az alakomra, a ruhám tönkrement, piros, narancs, bíborszínben díszelgek, a ruha mellrésze félbeszakítva,a hajamban pürés keverék, és vér... Kb. olyan viharvert vagyok, mint Hamupipőke a bál előtt, csak hogy nekem nincs tündérkeresztanyám, aki mindent helyrehoz...
Óvatosan közelítek a közel állókhoz, szemeimet könnyek áztatják, de tudom, hogy felül kell kerekednem, mert ők ezt akarják.. hogy féljek. Hát rossz lóra tettek ezúttal!
-Hogy van merszetek...rajongónak nevezni magatokat?-szedem össze minden erőmet, miközben oldalról több kis tincsemet markolják.
-Key oppa-nak nem kell egy olyan senki, mint te. Milyen erőszakos, hisztis pi**a!-mutat rám az egyik.
-Az ott egy gyerek, Key-nél?-kiabál be egy másik. Jó páran feléjük közelednek, én azonban ijedten kapok utánuk. Yoogeum-hoz nem érhetnek... Nem engedem..
-És akkor mi van? Mi van, ha csak egy pi**a vagyok? Ti még nálam is rosszabbak vagytok, nem igaz?-kiabálom túl őket, magam felé vonzva őket újra. Halvány, erőtlen mosollyal díjazom a tervemet.
-Mégis mit képzelsz ki vagy te?-kap valamelyik újra a hajam után, én pedig sikítoznék, ahogy annak idején is, de az ajkamba harapva elfojtom a sikítást. Vér serken, a nyelvem érzi a vasas ízt, ami egyre csak terjed...
-Most pofázz, ha van merszed!-hallom a hangot a fejem fölött, majd ahogy felemelem a fejemet, mosolyogva nézek az arcába:
-Még mindig sokkal jobb vagyok nálatok..
-Hogy az a...-kiált rám, de mielőtt az ökle az arcomhoz érne szembe köpöm cseppet sem hölgyhöz méltóan, de ha az egyik fél így játszik, akkor a másik is. A csaj elenged, a többiek pedig ijedten hátrálnak tőlem, így amíg van időm elindulok az egérút felé, de az utolsó pillanatban elzárják az útvonalat.
-Francba!-suttogom rekedten. Hát ezeknek mennyi utánpótlása van?
-Hova, hova..? Még nem játszottunk eleget...-a vérző kezemhez nyúl, majd újra megvág, ezúttal sem túl mélyen, de ahhoz eléggé, hogy kivérezzen a seb. A fájdalom újult erővel tör rám, rugdosással igyekszem elszakítani magamat a támadóktól, de az, aki megvágott,a fülemhez hajolva suttog:
-Emlékszel még, ahogy a pengével játszadoztatok? A sok vérre?
-Miről beszélsz? H-honnan tudod?-megremegek, a fejemben képek ezrei száguldoznak...
-Hiányol a pasid...-vigyorog egy macska ravasz képével. Megszédülök, az előbbi határozottságom darabokra hullik, újra az a szerencsétlen tini vagyok, mint akkor. A hányinger kerülget, az epétől fulladozva nyúlok el a betonon... A kép pedig lassan elsötétedik előttem, utoljára egy férfi alakját látom, szemében vad düh, de engem látva aggodalom váltja fel a heves érzelmek helyét... Sajnálom ezt a férfi... Félek, hogy nem tudom megadni neki azt, amire vágyik...
***
Key szemszöge:
-Takarodjatok a szemem elől-üvöltök fel, miután megérkeznek a testőreim és utat törnek nekem a tömegen át. Az egyikőjük megkocogtatja a vállamat, majd a fülembe súg:
-Key, a főnök nem hinném, hogy helyeselné ezt a megnyilvánulását. Kérem, fegyelmezze magát a fanok előtt, hiszen a kisasszony rendben...
-Ha azt akarod nekem mondani, hogy rendben van, akkor szeretném, ha jobban megnéznéd! LESZAROM A FŐNÖKÖT!!! Megfogom mondani ezeknek a taknyosoknak, amit akarok, még akkor is, ha kirúgnak innen...-kiabálok fékevesztetten, ahogy egyre csak Ayu véres karját nézem.
-Oppaaa-veti rám magát az egyik pióca.
-Tűnés! Mindenki figyeljen! Közérdekű információ: Aki még egyszer bármelyik SHINee-s tag barátnőjéhez ér, annak engedélye nélkül vagy akár csak megszólítja, annak velem és a többi taggal gyűlik meg a baja... Ha ez sem lenne elég, mint azt látjátok Joe és Sunghoon szívesen tárgyal a gyengeelméjűekkel, de a testi épségeteket nem garantálom. Továbbá még egy dolog: látjátok ott azt a lányt? Szeretném, ha tudnátok, ő a SHINee védelmét élvezi és személyesen én felelek a tetteiért. Akinek baja van vele, az hozzám jöjjön panaszkodni, már ha van mersze hozzá-nézek rájuk egy ragadozó képével.
-Vigyem a kisasszonyt?-kérdezi Joe, de megrázom a fejemet.
-Majd én gondoskodom róla-hajolok le, hogy a karomba kapjam törékeny alakját.
-Key, összekened magad!
-Nem érdekel, most az egyszer szemet hunyok e felett. Menjünk haza, Ayumi-suttogom az éjszakába. A ruha anyaga a kezemben szétolvad, érzem az alatta feszülő lágy bőrt, és akaratlanul elpirulok. Óvatosan behelyezem Ayu-t a hátsó ülésre, vigyázok, hogy Yoogeum ne láthassa így Ayumi-t, így a gyereket végig a karomban tartom. Az egész út meglehetősen szomorúan telik, ahogy végig gondolom milyen önző alak vagyok, hogy Ayumi-t és Yoogeum-ot is kitenném mindennek a borzalomnak, mégsem tudok arra gondolni, hogy akár csak egy pillanatra is elengedjem őket...
Hazaérve átadom Yoogeum-ot Jonghyun-nak, aki elviszi Minho-hoz, közben egyre csak sír és rugdosódik az anyját keresve. Sajnáltam, de tudtam, hogy nem tenne jót neki, ha így látná.
-Ayu? Fent vagy?-érintem meg az arcát félénken. Válasz nem érkezik, én pedig lepkekönnyű csókot hintek a füle mögé, habár tudom ezzel még nem teszem jóvá a mai eseményeket.
-Sajnálom... a mát, és azt is, hogy önző vagyok...-suttogom neki, de az is lehet, hogy a szélnek, egy azonban biztos egyikőjük se válaszol nekem...
Ayumi szemszöge:
Zsong a fejem, a karomban pedig valami zsibbasztó érzés terjeng, ami kellemetlen. A szemeimet kinyitva a sötét szoba fogad, ahol senki sincs. A karomon lévő kötést ki tudom venni, ahogy a szemem hozzászokik a sötéthez. Lerántom magamról a takarót és feltápászkodom az ágyból.
Mi történt? Azonban mielőtt kereshetnék valakit, hogy válaszoljon, már be is ugrik a ma este... Fan támadás, a szadista exem, szilánk a bőrömben, Key és Yoogeum...
-Yoogeum!-kapok a fejemhez, majd elkezdek kutatni a szobában, de sehol sem látom. Kiszaladok a szobából, a kezemben szétterjed a perzselő érzés, ami rosszabb, mint a zsibbadás, de nem érdekel.
A konyhán át, a nappalin keresztül a fürdőkig kerestem, hogy merre lehet, de semmi jel. Újra felrémlik a rólam és Key-ről készített beltéri kép és,hogy annak a mocsoknak van kulcsa a házhoz... Vegyes érzelmekkel indulok meg Key szobája felé.. Szorongok, hogy Yoogeum ott sincs... Rettegek, hogy elveszíthetem, hogy többet nem láthatom a mosolyát és azt, ahogy felnő... Hogy nem állhatok ott mellette az első iskolai napján és nem adhatok neki további jó éjt puszikat, amiket utál, mert nyálasak, de titokban mégis szereti és utálja, ha kimarad.. Ő az én fiam, és bármibe is kerüljön magam mellett fogom tartani.. Meg fogom védeni őt... Minden áron!
Minden idegszálammal ügyelek arra, hogy ne csapjak zajt az ajtó kinyitásával, majd belépve megpillantom őket egymás mellett... A megkönnyebbüléstől szinte azonnal megölelném őket, de nem akarom felébreszteni őket. A könnyeimnek viszont nem tudok gátat szabni, ahogy elképzelem hogyan foglalkozott Key Yoogeum-mal, míg én aludtam.
Az előttem lévő képről eszembe jut, hogy Yoogeum apjának is így kellett volna foglalkoznia vele... Ahogy végig nézek a fiamon, eszembe jutnak az első kérdései az apjáról. "Miért nincs apám? A többieknek van, anya nekem nem lehet? Én is akarok egyet!" Haragudott rám, amiért neki nem lehet, én pedig sajnos semmit sem tudtam tenni, csak megnyugtatni és dúdolni neki, amíg el nem aludt... Most is ezt teszem, dúdolok a fájdalmas időszak miatt, a remény sugarai miatt, Yoogeum miatt, a SHINee miatt és ő miatta is... Hiszen otthont adtak nekünk, egy nagyobb családot és Yoogeum-nak apát... Ennél többet nem is kaphattunk volna mi, a reménnyel teli reménytelenek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése