Chapter 9-A vége...

Chapter 9-The End..

Ayumi szemszöge:

Az árnyalak lassan közelít, tudom, hogy nincs hova menekülnöm. Az az énem már az utóbbi 3 próbálkozás után egyre inkább feladta ezt a macska-egér játszmát. A fejemet lehajtva a közvetlenül előttem lévő bakancsát bámulom. Várom a csapást az arcomon, a zsibbasztó érzést, a penge élét, ahogy megvág vele. Kesztyűs kezével az állam alá nyúl kényszerítve, hogy a szemébe nézzek: 

-Hiányoztál Ayumi!-vigyorog rám azzal a tipikus bájgúnár mosolyával, amivel másokat levesz a lábáról. Erőszakosan elfordítom a fejemet, hogy ne kelljen rá se néznem,mire ő felciceg: 

-Ejnye, ejnye! Olyan régen találkoztunk és te már megint kakaskodsz? Hát így kell üdvözölnöd a rég nem látott férjedet?-markol bele a hajamba, de nem mutatom ki a fájdalom jeleit. 

-Volt-köpöm a szavakat. 

-Mit motyogsz, bogárkám?-rántja meg hátulról a hajtincseket, amiket a keze elkapott. Kis híján felsikoltok, de aztán visszanyelem a sikolyt, mert tudom, hogy ezt akarja... hogy könyörögjek neki az életemért, de többé nem. 

-Csak... a volt férjem...-zihálok, miközben próbálok kiszabadulni, de Yoogeum nekem nyomódó teste megakadályoz a szabad mozgásban. 

-Nézd, cicus! Rengeteg mindenről vitatkozhatnánk,de nem itt-felvillan bennem egy kis remény. Talán mégis elenged ezúttal? Futni hagy? 

-A gond az, angyalom, hogy csak a sikátorba tudlak meginvitálni, elvégre nem vihetlek vissza abba a házba, ahonnan nemrég mérgesen kitrappoltál, pedig olyan szépek voltak a terveim. Gondoltam rád ijesztek a telefonos poénnal, majd egyik éjjel mit sem sejtve rátok támadok, mikor már eléggé megnyugtatott az új szőke lovagod. Ami azt illeti sajnálom, hogy a törpének sikerült keresztül húznia a számításaimat, de úgy látszik a bosszantó anyjára ütött-húzta el a száját merengve, míg nekem teljesen kiszáradt a szám. 

-Miről beszélsz?-suttogom elfúlva. 

-Nem egyértelmű? Úgy volt, hogy nagy produkciót mutatok be a lovagod előtt. Megmutattam volna neki milyen is a mi kis játékunk és hogy mennyire szoktad élvezni-simít ki egy kósza hajtincset az arcomból. Az érintése mentén a bőröm rothadni kezd, a hányinger kerülget a kezéből áradó bűztől és az emlékektől.

-Őket hagyd ki ebből! Nekik a kettőnk ügyéhez semmi közük-kiáltok fel,de aztán lejjebb veszek a hangerőből, ahogy körme belevésődik az arcomba. 

-Még szép, hogy nincs, drágám! Ha tudnád Yoogeum milyen kitartóan próbált jelezni Key-nek... Azt hiszem az eszét inkább tőlem örökölte, de a többi a tied, szívem... Mégis mivel láttam mennyire ragaszkodtok a fiatal divatmajomhoz, elküldtem hozzá Tony-t. Ugye nem felejtetted el őt?-Tony... Hogyan is merném elfelejteni? Hiszen ő volt az, aki a világra segítette Yoogeum-ot... Pontosabban fogalmazva, miatta lett a fiam koraszülött.. Még most is emlékszem a pillanatra, amikor kínok közt felmetszette a hasamat, a fájdalom mértéke sosem gondolt méreteket öltött. 

-Ne tedd ezt! Engedd el őt, neki ehhez semmi köze!-kapaszkodok a kezeibe, miközben vadul rázom őt egészen addig, míg váratlanul le nem csap. A fejem oldalra csuklik a fülemet ért ütés végett. A fülem zúg, miközben látom az ajkának mozzanatait, de a szöveg, mintha késne. Nem hallok semmit... 

-Basszus-kapok a fülemhez, de nem védekezem különösebben.

-....Nemsokára itt is lesznek mindketten. Persze nem mondtam Tony-nak, hogy hogyan hozza ide, tehát a szállítmány lehet, hogy hibás lesz eleve-kacag fel, én pedig reménykedem abban, hogy Tony ezúttal lassú volt és Key elment valahova. Key, ha csak egy kevés szeretet szorult beléd irántam és Yoogeum iránt, kérlek tűnj el... Kérlek, ne gyere utánunk! Nem tehetsz semmit...
-Azt hiszem míg nem érkeznek meg,addig mi is szórakozhatnánk egy keveset, mint a régi szép időkben. Mit gondolsz?-hajol közel hozzám, de makacsul elfordítom a fejemet, miközben Yoogeum-ot magamhoz szorítom. Hallom, ahogy halkan ébredezik, de magamban fohászkodok, hogy ez mégse történjen meg. Tennem kell valamit, el kell tűnnünk innen!
-Miért jöttél vissza?-terelem el a figyelmét, miközben a kabátomban kotorászok valamilyen éles tárgy reményében. Beszéltesd csak, Ayumi! Minél tovább beszél, annál több időt nyersz.
-Oh, tehát most már érdekellek? Tudni akarod mit keresek itt? TÉGED! Hogy miért? Mert a legutóbb, mikor kicsúsztál a kezeim közül túl sokat vesztettem. Az állam rájött az adócsalásra, és minden vagyonom elúszott, a követőim elhagytak, egyedül Tony maradt nekem. Tudod milyen a luxusból idáig lesüllyedni? Tudod milyen sikátorokról sikátorokra járni ételért és koldulni? És ez mind a TE HIBÁD ÉS A KÖLYKÖDÉ!-a szavak fröcsögnek a szájából, a mellkasom zihálva süllyed, ahogy megragad a galléromnál fogva. A torkomat szorongatja, érzem, ahogy bármelyik pillanatban kettétörheti a koponyámat is. A kezeimmel kaparom az engem szorongató öklöket, de a szorítás nem enged. Érzem, ahogy a levegő kezd kifogyni a mellkasomból, így fulladozni kezdek. A szemeim kitágulnak, levegőért kapkodok, de nem megy. Meg fogok halni... Ha nem enged el, akkor nem tudom megmenteni magamat, se Yoogeum-ot. Ki tudja mit tenne a fiával ez a vadállat? Küzdenem kell... A következő pillanatban összeszedem az összes erőmet és a lábammal lesújtok egy igen érzékeny pontra. Hallom, ahogy felmorran, és a kezével odakap, ezzel eleresztve engem. Adok magamnak 2 pillanatot a lélegzésre majd Yoogeum-ot felkapva botladozva futok messzebb, de elesem. A levegő beszorul a tüdőmben, a szívem szaporán ver, tudom, hogy nincs sok időm a menekülésre. Az esés következtében Yoogeum felébred, a fejéhez kapva sír:
-Fuss, menekülj!-kiáltok rá, mert meghallom a közeledő lépteket. Hiába próbálok lábra állni, újra és újra visszaesem. Kificamodott a bokám-jövök rá.
-Anya.... Mi folyik itt?-kérdezi az én bátor kisfiam.
-Igen... Mi folyik itt, anya?-nevet fel a Yoogeum-ért nyúló volt férjem.
-NE MERJ HOZZÁÉRNI!-sikoltok fel, de ő csak kinevet, miközben a könnyeim hullnak. Milyen anya az, aki a saját gyerekét nem tudja megvédeni?
-Tartunk egy kis apás beszélgetést majd a picivel, de előbb veled végzek, mivel túl hangos vagy és nem akarom, hogy bárki is ránk találjon ma este. Addig is, míg anyukáddal felidézem a szép emlékeket, Yoohyuk vagy mi is a neved,azt hiszem az lenne a legjobb, ha megkötöznélek-vigyorodik el, majd cselekszik is, miközben sikítva próbálok odakúszni hozzájuk, hogy megakadályozzam őt. Yoogeum rúg, üt, de egy gyerek ereje nem elég egy felnőtt férfiéhoz, én pedig nem tudok segíteni neki, mert a kificamodott bokámmal túl lassan haladok kúszva.
-Kész is vagyunk, te jössz, szépségem-lép közelebb hozzám, majd teljes testével rám fekszik. Anyatigrisként küzdök, ő pedig élvezi, ahogy rúgok, marok, karmolászok mindenféle eredmény nélkül.
-Úgy örülök, hogy nem halt ki belőled ez a vadság, és ezért el is hoztam a régi kis gyűjteményem egyik becses darabját. Nézd csak! Ezt a kést tőled kaptam a házasságunk alkalmából, ha jól emlékszem egy egész kés készletet adtál, de a többi sajnos elveszett. Annyira szomorú, hogy egyszer sem avattuk fel őket, de most ennek is eljött az ideje-simít végig a penge élén, amely élesebb, mint gondoltam. Az ujjából vér szivárog a penge érintése után. Nagyot nyelve ficánkolok, miközben újra átélem a nászéjszakámat... A kés éle a nyakamba váj, a vér lassan csorog le a nyakamon, miközben hevesen küzdök újra és újra minden érintése ellen. Yoogeum sírása mindennél erősebb, még a fájdalomnál is, amit a pengével való gyakori találkozás miatt érzek. Mindenhol csak vöröset látok, a vérem vörösét, lassan elernyedek a sok vér vesztésétől. Vége van, ennyi volt...

-Oh, meg is jött Tony. Drága barátom, hol van a díszvendégünk?-a hang messziről hallatszódik, a testemet oldalra fordítva adom ki a stressz miatt feljött epét. Mikor végzek remegve hullok vissza az eredeti helyemre. Hogyan süllyedhettem le idáig? Miért nem tudok megmozdulni? Miért nem tudom megvédeni azokat, akiket szeretek? Miért vagyok ennyire gyenge? Miért kevertem bele Key-t?
-Ne haragudj, főnök, de nem tudom hol lehet... Elvesztettem a nyomát-Tony szavai reményt ébresztenek bennem. Talán még időben elmehetett valahova, talán egyszer végre jól cselekedtem. Még ha fájt is az, hogy kicsit felfújjam a veszekedésünket, örülök, hogy megtettem, mert így legalább te biztonságban vagy.... Yoogeum felé nézek, még mindig sír, de őt nem bántotta. Ha egy kicsit összeszedem magam, akkor talán el tudok kúszni odáig, ki tudnám kötni a köteleket, míg Ő Tony-val foglalkozik, aztán Yoogeum szabad lenne, elég ügyes a telefonom kezelésével fel tudja hívni Key-t, hogy menjen el érte, miután elég messzire futott. Többet nem tudok tenni érte, csak a köteleket.... A többi rajta áll... Neki látok a tervemnek, minden egyes centiméternél fájdalmasan összerándulok, de a cél egyre közelebb van hozzám. A látásom elhomályosul a könnyektől és a nemrég kapott pofonoktól. Nem látom Yoogeum arcát, csak a körvonalait, de azt is homályosan,  sajnálom, hogy így kell látnom utoljára őt és azt is, hogy nincs elég időm, hogy elmagyarázzak neki mindent és megöleljem őt....  
-Annyira sajnálom, szívem-tör fel belőlem a zokogás, de tudom, hogy nincs vesztegetni való időm, így a lábához nyúlok, hogy szétszedjem az őt szorító köteleket. A kezem nem találja a csomót, amivel meg van kötve és a véres tenyerem sem javít a helyzeten.
-Anyu.... Haza akarok menni-suttogja összetörten, én azonban még mindig a kötelekkel bajlódok.
-Haza fogsz, kicsim... Megígérem, hogy haza juttatlak... Anyu nem fog hibázni többet-zihálok az erős kötelek mellett. Nem merek ránézni Yoogeum-ra, tudom, hogy ő már felfogta ez a búcsú kettőnk számára, csak még egyikünk se fogadta el ezt. Valaki a kezemhez nyúl, érintése meleg és puha. Olyan, mint az ő keze, de ő már messze jár. Otthagytam és Tony se találta meg.
-Ayu-a hangja fájdalmas, mint amikor először bevallottam, hogy a volt férjem megerőszakolt. Gyengéd, de fájdalmas... Ha tudná, hogy mennyire vágyom erre a hangra és nem csak a víziójára. Az is lehet, hogy a férjem beadott nekem valamilyen parti drogot vagy hallucinogént, ami miatt most az elmém őrült képzetekbe kezdett.
-Nem vagy igazi...de sajnálom... Mindent, amit okoztam. Kérlek, amikor majd kioldom ezeket a köteleket, és Yoogeum felhív, mert felfog... Viseld a gondját és védd meg őt. Megteszed értem, igaz?-suttogom az árnyalaknak, akinek a szeméből könnyek potyognak. Véres kezemet felemelve simítok végig az arcán, hogy megnézzem a drog hatása erre is kihat-e. Amit tapintok, az valódi hús, nem ámítás vagy puszta illúzió..

-Key...-suttogom hitetlenül, amint rájövök ez valóban ő, de nincs több időm, mert a férjem a lábamba markolva húz vissza magához. A kezemmel Yoogeum felé kapok, próbálom elérni és visszatérni Key-hez, de a lábamba nyilalló fájdalom és a gyengeségem miatt veszítek. Key alakja eközben belevész az árnyékba, mielőtt ő meglátná.
-Mégis hová mész? Mondtam, hogy végeztünk? Sajnos, a barátunknak nyoma veszett, így el kell térjek az eredeti terveimtől és csak szimplán végzek veled. Pedig milyen romantikus lett volna a szeme láttára meghalni, nem gondolod? Lett volna benne tragédia, igazán megható lett volna, de sajnos a te történeted itt véget ér... Viszlát, aranyom...

Key szemszöge:

Mindenhol kerestem őket, de semmit sem találtam. Se egy nyomot, se egy elejtett tárgyat, semmit. A telefonom sípolva jelzi, hogy nem elérhető... Most mégis mit tegyek? Aztán megláttam azt az alakot. Sötét napszemüveg, fekete, sáros cuccok. Egyfolytában a nyomomban volt, nem számított merre mentem. Felhívtam Joe-t, hogy küldje ki az egyik kaszkadőrömet, akivel a fotósokat át szoktam verni, megkértem, hogy találkozzunk egy nyilvános kávézóban és jöjjön ő is. Alaposan kiterveltem a cserét, a kis srácnak nem lesz semmi baja, míg Joe vele van, én pedig lerázhatom végre ezt az alakot. A mosdóban mindent közöltem a kölyökkel, majd külön utakon folytattam tovább az utamat... Követtem azt, aki engem követett. Miután rájött, hogy becsaptam elindult egy másik utcába, ami közel volt a dormhoz. Megbújva követtem, ügyelve, hogy egy lépesemmel se csapjak zajt. A teóriám miszerint elvezethet Ayu-hoz helyesnek bizonyult. Messziről figyeltem az eseményeket, majd zajtalanul megkerültem az utcát, hogy Yoogeum-hoz férjek... Addigra már ott volt ő is.. A testén viselte az összes jegyét annak a mocsoknak és megvallom alig vártam, hogy pokollá tegyem annak az életét, aki az enyémet is azzá tette. Ayu cserepes, bevert ajkakkal suttogott hozzám kábultan. Nem volt magánál, a keze csak szorongatta a köteleket, és húzogatta, ami miatt a kezéből szivárgó vér egyre nagyobb sugárban tört elő. Meg akartam nyugtatni és elvinni innen, minél messzebbre... Otthont akartam adni nekik, mint előtte... Vissza akartam forgatni az idő kerekét és megvédeni őket mindentől... Azt akartam, hogy újra a családom részét képezzék... Még annyi mindent nem tettünk meg együtt, és most nem tudom, hogy lesz-e még erre esélyem.
-Nem akarlak elveszíteni... Téged nem-suttogom, miközben véres keze az arcomhoz ér. Azt akarom, hogy rájöjjön itt vagyok, élő vagyok, nem hagytam magára és amit még jobban szeretnék, hogy a karjaimba kaphassam és elűzhessem az összes őt bántó démont. Azt akarom, hogy örökké érezze azt az elektromosságot, ami a bőrünk találkozásakor lesújt és felemel minket. A kísértés ezúttal is eljön értem, de mielőtt valóban a karjaimba kaphatnám Ayu-t eltűnik a szemeim elől. Kis híján lelepleződöm, de időben bújok vissza az engem körülölelő árnyékba.
Yoogeum felsikít, ahogy Ayumi eltűnik, azonban még időben a szájára tapasztom a kezemet, hogy ne lepleződjek le.
-Minden rendben lesz... Kiviszlek innen titeket, de együtt kell dolgoznod velem. Érted, Yoogeum?-motyogok neki, ő pedig a könnyeitől elnehezedve bólint.
-Nagyon jó, bátor vagy... Haza megyünk együtt, és soha többé nem lesz semmi gond. Csak várj egy kicsit-a kötelek erősek, de meglazítom őket, közben a telefonomon csörgetem Joe-t.
-Joe, erősítésre van szükségem.... Gyere ide 4 emberrel, ha lehet siess. Megtámadtak minket 2 utcányira a dorm-tól-adom meg az adatokat, majd leteszem. Tudom, hogy nemsokára itt lesznek, és vége lesz a mocsok mesterkedéseinek. Addig viszont én fogok szórakozni, addig verem ezt a seggfejt, míg az összes foga ki nem esik. Míg kegyelemért nem könyörög, míg térden csúszva nem kéri Ayumi bocsánatát mindazért, amit tett.
-Mégis hová mész? Mondtam, hogy végeztünk? Sajnos, a barátunknak nyoma veszett, így el kell térjek az eredeti terveimtől és csak szimplán végzek veled. Pedig milyen romantikus lett volna a szeme láttára meghalni, nem gondolod? Lett volna benne tragédia, igazán megható lett volna, ahogy feláldozod magadat miatta, de sajnos a te történeted itt véget ér... Viszlát, aranyom... -a kés felvillan újra, Ayu moccanni sem bír, ahogy a nyakát megragadva fojtogatja őt... Nem várhatok a testőrökre, cselekednem kell, különben megöli őt. Különben az én otthonomnak is vége szakad, az örökkévaló szerelmünkkel együtt. A testem automatikusan mozdul, a kés és közé vágódok. Érzem, ahogy a penge a gyomromba vág egy szempillantás alatt, az ingemet vörös vérfolt teríti be. Először csak nézem a foltot, majd felköhögök, a betont vércseppek borítják. Ayu sietve szorítja a kezét a mellkasomra, hogy kevesebb vért veszítsek, az arcát is mintha vérvörös könnycseppek borítanák. Nekem még így is gyönyörű... A fejét rázza, de a vért nem tudja megakadályozni.
-Semmi gond... Ayu... Ez így van rendben-suttogom, miközben újabb vércseppeket nyelek vissza.
-Nem,nem....NEEEMMMM!-megrögzötten rázza a fejét sikítozva, de a kezemmel magam felé fordítom fájdalmas arcát.
-Nézz rám! Nem fáj... Mert itt vagyok, veled... Azzal, aki... aki újra azzá tett, aki voltam... Én... szere.. szer...-nem találom meg a hangomat, egyre csak elcsuklik, a vörös szín beteríti a kezeimet, a testemet, az ő testét.
-Kérlek, neee! KIBUUMMM!-kiabál rám, de én csak mosolygok rá,mert tudom, hogy ezúttal időben érkeztem, megmentettem őt. A testőrök nemsokára megérkeznek majd, hogy rendet tegyenek, két ilyen férget két perc alatt elintéznek. Ayumi meg fogja kapni a munkahelyet, már elküldtem az mail-t Sooman-nek, hogy szeretném, ha felvenné őt. Mindent elrendeztem... A fiúk meg fogják védeni őt, a rendőrség pedig le fogja csukni ezt a barmot a bizonyítékok miatt. Vége a játéknak, a vadászatnak, kiütéssel nyertem...

Ayumi szemszöge:

-Hát nem aranyos, mégis megtudott védeni téged, de arra nem számított, hogy a mi játszmánk nem fejeződik be miatta. Olyan hősies volt a halála... Gyere, zúdítsd rám az összes haragodat, amit miatta érzel. Támadj!-a kiabálása visszhang csak a fejemben. Egyre csak a lehunyt szemű Key-t figyelem, kezemmel remegve simítok végig a vonásain.
-Élned kell...Nekem... nagyobb szükségem van rád, mint azt gondoltam... Kérlek, Kibum... Tudom, hogy még mindig itt vagy velünk, ezért kérlek, ne hagyj minket magunkra-suttogom számomra is furcsán higgadt hangon, de aztán nem érkezik válasz.
-KELJ FEL!-kiáltok rá, majd elkezdem felpofozni, hátha ettől magához tér.
-Nem hittem volna, hogy odáig süllyedsz, hogy hullákat pofozgatsz, de meglepően jól áll neked. Most viszont térjünk a lényegre, eluntam a várakozást és a szerelmi dráma sem olyan izgalmas többé-a kés megindul felém vészesen közel Key testéhez, én azonban nem mozdulok. Nem futok el... A kezeimmel éppen kicsavarnám a kést a kezéből, de megelőz egy másik kar.
-Ha csak egy ujjal... is hozzáérsz...megöllek-köhög fel Key, a kezében a késsel. Legszívesebben ráugranék, de a kezével továbbra is a szúrt sebet szorítja el.
-Jól van, felfogtam-nyel egyet az exem. Fellélegzek, véget ért a gyötrelem és mindhárman élünk.
-Azt akarom, hogy tűnj el... soha többé ne is lássunk-Key hangja határozott, erősen cseng a fülemben. Úgy érzem újra visszaköltözik belém az élet a szavai hallatán.
-Megteszem... már megyek is-fordul meg, én pedig Key felé pillantok.
-Hiányoztál-suttogom, majd a mellkasának dőlök vigyázva, hogy a sebhez ne érjek. Erősen szorít magához, érzem a teste melegét. Olyan, mintha újra otthon lennék, a dormban, velük. Mintha ez csak egy rossz álom lett volna, ami valójában sosem történt meg. Ő pedig itt van, hogy elűzze az összes gondot, és a rossz álmok helyébe valós szép emlékeket hozzon.
-Megvagy,kölyök!-sietve nézek oda, elkapta Yoogeum-ot.
-Mit gondolsz kicsim? Szeretnél hallani egy szép kis mesét?-fordul Yoogeum felé, aki ijedten pislog rá.
-Hagyd békén!-a hangom elcsuklik a kimerültségtől és a hirtelen jött ijedtségtől.
-Anyukád és én... Mi... Én vagyok az apád...
-Mi? Anya, miről beszél? Azt mondtad apa fent van az égben-kis arca rémülten fordul felém, majd vissza.
-Milyen olcsó mesét találtál ki... Undorító... Sajnálom, hogy anya hazudott, de ne aggódj én soha nem hazudnék neked-látom, ahogy Yoogeum arca megváltozik. Tudja, hogy valóban hazudtam  és most mérges...
-Yoogeum... Én... anyu hazudott, de csak a te érdekedben. Azért, hogy megóvjalak...
-Azért tette, hogy elválasszon minket egymástól... Mióta csak megszülettél szerettelek.. Aztán anyukád egyik nap eltűnt veled. Nem akarta, hogy az apukád legyek... Azért jöttem, hogy újra együtt legyünk.. Be akarom pótolni a külön töltött éveket. Azt szeretném, ha velem jönnél. Szeretlek, drágám...-a szemeiből hulló hamis könnyek felidegesítenek. Soha nem hittem volna, hogy Yoogeum-ot ellenem fogja használni.
-Tudom, hogy most mérges vagy...de én mindent érted tettem.. Kérlek, drágám-suttogom, miközben érzem, hogy Key átfonja a derekamat.
-Yoogeum...a mamád nagyon szeret téged...és azt szeretnénk, ha boldog lennél. Hiszen megígértem neked, hogy a papád leszek... Emlékszel? Az étteremben. Nagyon szeretnék Yoogeum papája lenni, mert nagyon szeretlek a mamáddal együtt-a szavai meghatnak, Yoogeum pedig lassan megindul felénk, a karjaimat kinyitva várom, hogy átölelhessem, de Tony elkapja a karját. A kezében pisztoly...
-NEEEEEEEEMMM!-rohanok oda, ahogy csak a lábam bírja. Key utánam kiált, de nem érdekel. Nem fogja egy ámokfutó elvenni a fiamat a szemem láttára. A volt férjem elkapja a derekamat. Magához szorít, hogy ne futhassak el. Tony elengedi Yoogeum-ot, aki Key-hez rohan. Az egész csapda volt...
-Emlékszel mit ígértem Key? Egy ujjal sem bántom őt, de fegyverről nem volt szó. Tony, a pisztolyt!-a következő pillanatban már nekem szegezi a fegyvert.
-Végül mégiscsak az enyém leszel-liheg a fülembe.
-Ne olyan hevesen! Már értesítettem pár embert a támadásotokról, nemsokára itt lesznek és akkor vége lesz a játszmának-Key szavai megdöbbentenek. Ezek szerint tényleg vége van, a rendőrök már biztos úton vannak erre.
-Nagyon ravasz... Bevallom, Key, lenyűgözött a dörzsöltséged. Okos húzás volt, de nem eléggé. Én nem fogok börtönbe menni, de ezt a virágszálat a karjaim között magammal viszem a pokolba-hallom, ahogy betölti a golyót, a kattanást. Key feszülten figyel, egyikünk sem számított erre.
-Mielőtt még végzel velem, elmondhatom az utolsó szavaimat?-kérdezem összeszedetten.
-Gyorsan zavard le... Nem érünk rá és ha bármivel is próbálkozol tudd, hogy én megtalállak!
-Kibum... Sajnálom, hogy mindezt át kellett éljed, nem ezt érdemled. Sokkal jobbat érdemelsz, de nagyon köszönöm. Sokat jelentett nekem, hogy megtudhattam milyen is az, ha valaki valóban apaként viselkedik. Sok mindent tanultam tőled, azt is, hogy milyen az, ha valóban szeret valaki. Nem fogom elfelejteni, mikor magadhoz öleltél az ágyon, se az érintésedet a bőrömön. Kérlek, valóban neveld fel úgy Yoogeum-ot, mintha az apja lennél. Mutass meg neki mindent, amit még nem tud, viseld gondját helyettem. Remélem, hogy olyan remek ember válik majd belőle, mint amilyen te vagy. Ezekben a hetekben a poklot és a mennyt adtad nekem, örökké emlékezni fogok mindenre, főleg rád... Amit a legjobban sajnálok, hogy nem tudtam neked elmondani, amit akartam...
-Nem! Hagyd abba, Ayu! Kijutunk ebből a helyzetből, nem hagylak el, mert mi egy család vagyunk. A francba, Ayumi... SZERETLEK, de kibaszottul és nem engedem, hogy elvegyenek tőlem... Kérem, engedje el őt... Annyit fizetek, amennyit csak akar. Nem fogom maga után küldeni a rendőrséget sem, se a testőreinket, csak hagyjon minket elmenni... KÉREM! HAGYJA BÉKÉN ŐKET...-a könnyei lassan peregnek le az arcán, majd a koreai hagyományoknak megfelelően hajol meg. Az egész jelenet összetöri a szívemet. A könnyek ezen a napon már tizedjére homályosítják el a látásomat, de ezúttal csak hangtalanul sírok, mert az egész vallomás és könyörgés fájdalmasan szorongatja a szívemet. Nem is sejtettem az elején, hogy ilyen sok veszítenivalóm van.... Kibum könnyeit látom utoljára magam előtt, miközben magához szorítja Yoogeum-ot, és eltakarja a szemét.

Pár nappal később: 

Fehér szobában ébredek... Nem tudom hol vagyok. Oldalra pillantok, hogy felmérjem a terepet... A kezemből tűk állnak ki, körülöttem gépek csipognak ritmusosan. Életben vagyok, nem haltam meg, de hol vannak a többiek? Az anyai ösztön felemészt belülről, szinte azonnal Yoogeum-ra vágyom. A kezemben lévő tűket kikapkodom, és a további akadályozó tényezőket is eltüntettem. Óvatosan lekászálódok az ágyról, felkapom a ruhákkal teli táskámat és egyenesen az ajtóhoz megyek. Kilesek és amint tiszta a terep elhagyom a termet. A mosdóban átöltözöm, a kórházi ruhát a táskába gyömöszölöm, majd becipzározom. Az utam a recepción át kivezet a kórházból, de elkapja valaki a karomat hátulról. Ijedten fordulok meg: 

-Hova szaladsz?-nevet fel Key mellettem Yoogeum-mal a karjában. 

-Én csak... titeket kerestelek-bököm ki halkan meglepődve. Mindketten annyira boldognak tűnnek. Mégis mi történt, míg nem voltam magamnál? 

-Hát, megtaláltál. Most pedig irány vissza a kórházba, mielőtt ki nem szalad a főnővér és le nem kiabál minket. Gyere szépen!-fogja meg a kezemet, majd visszavezet a szobámba, ahol a főnővér már vár minket. A képe a vörös minden árnyalatát felvette, amit csak lehetett. 

-Kim Kibum! Megmondtam magának, hogy a betegnek pihennie kell. Mégis hányszor szóljak magára?-ráncolja össze a szemöldökét mérgesen. 

-De hát ezúttal nem én voltam a hibás Uma. A maga páciense sétált ki a teremből, én nem vittem sehova, hát most nézzen rám. Maga szerint képes lennék arra, hogy elrontsam a munkáját? 

-Természetesen képes rá... Maga aztán cseles, de nem bánom elnézem a rossz vicceit. A kisasszony pedig el is hagyhatja az épületet, amint végeztünk a vizsgálatokkal. 

-Csodás! Már nagyon várjuk azt a pillanatot, igaz Yoogeum?-néz fel a kezében tartott kisebbre, aki egyfolytában bólogat. Egy puszit nyomok az arcára, majd megkérem, hogy várjanak meg kint, míg vége nem lesz a vizsgálatoknak. Az orvossal hamar túlesünk mindenen, majd megállapítja, hogy saját felelősségre haza mehetek, de még vissza kell mennem majd kiszedni a varratokat. Mondhatni ugrándozva lépek ki a kórház ajtaján, miközben továbbra se értem mi történt. 

-Végre, már azt hittem közbe kell avatkoznom. Féltem, hogy a doki rád mászott-húzza résnyire a szemeit Key. Ahogy végig nézek rajtuk rájövök, hogy sosem voltam még annyira boldog... Megkönnyebbültem... 

-Annyira hiányoztatok-szorítom őket magamhoz. Örömkönnyek potyognak Key ingére, Yoogeum pedig a hajamat simogatja, miközben Key magához von. 

-Nagyon hiányoztál nekünk is...Ayumi... Fogalmad sincs mennyire-a hangja elmélyült, érzem, ahogy az ádámcsutkája fel-le jár. 

-Mi történt? Nem emlékszem semmire...

-Én... nem szeretnéd tudni...

-Egyszer el kell mesélned... Tudnom kell-suttogok a fülébe. 

-Meglőtt... Minden tiszta vér volt... Az a féreg össze-vissza kiabált...Nem voltam magamnál, a késért nyúltam készen arra, hogy ledöfjem... de aztán megérkezett Joe, kicsavarta a kést a kezemből..ordítottam vele, de aztán felpofozott és azt mondta törődjek Yoogeum-mal. A mentők elvittek mindannyiunkat, kettőnk közül én reagáltam gyorsabban. A műtétemet 1 órán belül elvégeztük, a tied 3 órát vett igénybe...Sarah és a többiek kis híján megőrültek velem együtt. Mindennél jobban akartam, hogy élj... Aztán azt mondták, hogy a műtét sikeres volt, de te nem nyitottad ki a szemedet... Megőrültem.. Minden nap belógtam hozzád, meséltem neked Yoogeum-ról és a többiekről... a jövőnkről...Arról, hogy el akarlak venni, és fel akarom nevelni veled Yoogeum-ot, majd a gyerekeinket... 

-Mi történt... vele? 

-Elkapták, a börtönben fog megrohadni élete végéig...Kezeskedtem felőle. Nem kell többet félned, biztonságban vagytok... 

-Biztonságban...Annyi év után...végre...vége van-suttogom, a szemeimből könnyek törnek elő, amiket gyorsan letöröl az utolsó mondat, amit ő mondott:

"Ha bármivel is próbálkozol tudd, hogy én megtalállak!"

-Csak a jövőnkre kell koncentrálnod, a mi jövőnkre-suttog nekem, de én csak az ő hangját hallom, ahogy megígéri megtalál. Nem tehetem ki több veszélynek őt... Megvédem. még pedig a magam módján. 

-Nem... Ne haragudj, de ez nem fog menni... Nekem ez nem fog menni... Elviszem a cuccaimat és elmegyek... Én nem tudok veled maradni... 

-Miről beszélsz? 

-Nem... Nekünk nincs semmilyen közös jövőnk...Ne haragudj, de nem maradhatok veled. 

-Miért nem?-borul el az arca egy pillanat alatt. Az okokat vadászom, amikkel nem tud maradásra bírni, de végül tudom, hogy meg fogom bántani és ez nekem is fáj. Annyira szeretem, és éppen ezért engedem el...

-Mert...Nem érzem köztünk azt, amit te igen-tudom, hogy épp most törtem össze lelkiekben, de valójában jót tettem vele. Megszabadulhat a veszély forrásától, vagyis tőlem. Átveszem Yoogeum-ot, majd csendben távozok a táskámmal. Nem akarok belépni a dormba, így csak a táskát viszem. A reptérre megyek, a táskámban lévő pénztárcában benne van a Key után kapott pénz. Tehát visszaadta... 

-Anya, hova megyünk?-kérdezi Yoogeum. 

-El, messzire-sóhajtok nagyot, miközben kifizetem a jegyeinket Amerikába. 

-De mi lesz Key-jel és a többiekkel? Mi lesz a kis tesóimmal?-néz rám ártatlanul, miközben nekem összeszorul a szívem, nem válaszolok. Egyszer majd megérted a döntéseimet... 

Key szemszöge: 

-Elment... Azt mondta nem úgy érez irántam..-fordulok Onew felé. 

-Mit mondtál neki? Miről beszéltetek?-tudakolódzik a leader, miközben az előttem lévő fal lehullott vakolatát vizslatom. 

-Azt, hogy gondoljon a jövőnkre és felejtse el azt a mocskot... Tudom, hogy milyen undorító dolgokat művelt vele. de többet nem kell aggódnia. 

-És még? 

-Semmi mást. Csak azt hajtogatta, hogy nem maradhatunk együtt. 

-Nem maradhattok együtt... Várj egy percet, Key! Említetted, hogy a volt férje azt mondta, hogy bárhol megtalálja. 

-Igen, és? 

-Nem érted? Ayumi félt... Attól, hogy újra megtalál, ezért eltökélte, hogy...

-Hogy megvéd engem... -esik le a valódi tartalma a mondanivalójának. 

-Bingó! 

-Elmehetett a reptérre. Nyilvánvalóan nem fog itt maradni Koreában. Fél, hogy megkísérti a vágy és visszajön hozzám... El kell mennem és vinnem kell a kellékeimet, amiket előkészítettem. Onew, többé én sem vagyok egyedül. Megtaláltam azt a lányt, akiért ölni tudnék... Mennem kell, szeretek mindenkit-szaladok el, de hallom még Onew hangját a hátam mögött. 

-Hajrá Rómeó, vadászd le a Júliádat!-a szavai bátorságot adnak, hogy megtegyem azt, amire készülök. 

Hazaérve felkapom a felvételt és a meglepimet, amit a hazaérkezésére vettem, majd kocsiba ülök és a reptérig meg sem állok. Izgatott vagyok, érzem, ahogy a tenyeremben felgyűlik az izzadság újra és újra.. Ha most kidob, akkor nem tudom mit teszek, ez az utolsó esélyem, nem baltázhatom el. 

A reptéren összegyűlt tömegben nem látok senkit, aki úgy néz ki, mint ő. Ebben szerepet játszik az is, hogy engem egyre többen vesznek körbe és nem látok semmit a körülálló rajongóimtól. 

-Ne haragudjatok, de segítségre van szükségem. Még pedig nagyra... 

-Miért? 

-A barátnőm, akivel néhányan már találkoztatok éppen el akar menni egy repülővel messzire, de nem azért mert utál, hanem mert fél a volt férjétől. Nagyon fontos, hogy megtaláljam, hogy hova megy a gépe és melyik az. Nekem még alkalmam se volt, hogy rendesen megvalljam neki az érzéseimet.. és most úgy látszik nem is lesz-vakarom meg a tarkómat idegességemben. 

-Bízz mindent a fandom-ra! Az a lány nagyon szerencsés lehet és biztos vagyok benne, hogy nem repül sehova-kacsint rám az egyik Shawol. A többiek lelkesen bólogatnak. 

-Azt akarjuk, hogy boldog legyél, oppa! Se perc alatt meglesznek az infók-vigyorog rám egy másik, aki ismerős egy koncertünkről. 

-Köszönöm. Jobb fandomot nem is kívánhatnék. 

-FIGHTING! -kiáltják egyszerre, majd megkezdődik a hadi tervünk... 

Fél órán át dolgoznak a többiek, mire mindent megtudok. A felszállás 10 perc múlva megkezdődik, 3-as kapu, tehát Ayu már a gépen ül. 

-Mindent nagyon köszönök, és a jelenlévők írják fel a nevüket. Mindenkit meghívok a következő koncertre ingyen. Szép volt a csapatmunka! 

-Inkább menj, szaladj. Az a lány és a gépe nem vár örökre... Mutasd meg neki mennyire szereted... Ahogy mi megmutattuk most neked... 

-Imádlak titeket, skacok! A kövi koncertemen találkozunk!-lépek be a kapun, majd felrohanok a lépcsőn. Az utasok elképedve néznek, én viszont meg sem állok a pilótafülkéig, ahol a vezető lassan végigmér szigorral az arcán: 

-Mit akarsz kölyök? 

-Csak ezt a videót... játssza le az utasoknak, kérem. Meg akarom lepni a barátnőmet, aztán ígérem eltűnök. 

-Jól van, kölyök. Ez egyszer engedek a szigorból, add azt a videót. Menj gyorsan! A videó már megy is. Nem mellesleg a lányom nagy rajongó-mosolyodik el utoljára. 

-Adok aláírást, amint végeztem és köszönöm-rázok kezet vele, majd kilépek a fülkéből és ott állok az őzike szemei előtt. 

-Key... Mit keresel...-nem hagyom, hogy befejezze a mondatot, belé fojtom a szavakat a csókommal. A kezemmel megfogom a derekánál, miközben a régen vágyott csókunk kiteljesedik. Az ajkai automatikusan szétnyílnak, én pedig lassan ízlelem meg a cseresznye ízű ajkak varázsát. Habár a kifulladásig tudnék csak így állni vele, az örökkévalóságunkba ragadva tudom, hogy nem ezért jöttem. Elválok tőle, ő pedig kérdőn kutatja a szemeimet: 

-Miért vagy itt?-látom, hogy megszédül, amint elengedem és a kezeivel a vállaimon támaszkodik meg. 

-Nagyon figyelj, mert csak egyszer fogom elmondani neked és ne szakíts félbe! Hadd mondjam el én is, hogy mit gondolok... Először is utálom azt, amit tenni készülsz... Mert erre nincs okod, nem teheted ezt. Nem bújhatsz el, nem játszhatod a mártírt...A francba, LÉGY ÖNZŐ ÉS TARTS MEG! Tudod, én komolyan gondoltam a szavaimat, amiket a kórházban mondtam. Amióta beléptél felforgattad az életemet... A folytonos szurkálódásaid mindennaposak és elvártak lettek. Yoogeum és te beleolvadtatok az életembe és megváltoztattatok. Az a Key, aki unottan nemet mondott neked és kötekedett veled eltűnt, a helyébe az a férfi költözött, aki veled képzeli a mindennapjait, aki a közös jövőről álmodik. A nagymamám halála után eltűnt az az énem, aki nem kötekedik és gonoszkodik egyfolytában, de te visszahoztad azzal, hogy úgy rám ragadtál, mint egy pióca. Most én vagyok az, aki rád ragad és nem ereszt. Nem engedhetlek el, mert az örökkévaló boldogságot a te mosolyod jelenti nekem. Aznap mikor elüldöztelek titeket, egy dalon dolgoztam... Elő akartam neked adni... Yoogeum, örökké hálás leszek a rajzaidért, amikkel megakadályoztad, hogy előadjam. Az egész a pénzről és a karizmáról szólt... Most már tudom, hogy ezekkel nem lehet lenyűgözni egy olyan mindent megélt nőt, mint amilyen te vagy. Miután elmentél dolgoztam a dalon és az egész rólad szól... Meg akarom mutatni neked, mert ahogy mondtam te ihletted. Ebben minden benne van... Az ahogy küszködtem magammal, hogy vajon tényleg veled akarok-e lenni vagy sem. Azt, ahogy az álmaim, az az aprócska álom a jövőnkről még nem teljesült ki. Az, hogy én megértem mindazt, amin keresztül mentél... 

A videó közben Ayumi újra és újra a könnyeit törölgeti. A kezéhez nyúlok óvatosan, nem tudom hogyan fog reagálni, de aztán megszorítja a kezemet. A szám a végéhez érve megáll, az utasok tapsolnak, nagy sikert értem el nálunk a dallal. 

-Tehát, ha elmész...Én újra a sötétségben ragadok..Tudom, hogy nem könnyű, de ha adnál egy esélyt, akkor mindent megtennék, hogy továbbra is ragyogj a magad fényeként... 

-Nem akarom.... 

-Értem...

-Nem akarok a magam fényeként ragyogni, mert a te fényedként akarok megmaradni az emlékezetben. Sötétség nélkül fény sincsen, és azt szeretném, ha te pedig az én sötét megtört oldalam fényeként emlékeztetnél arra, hogy ki is vagyok. Szeretnék önző lenni, és veled maradni, de félek... Mert az, ami pár napja történt megtörténhet újra és akkor lehet, hogy nem leszünk ilyen szerencsések. Én pedig félek... mert nem veszíthetlek el...-a könnyek beterítik az arcomat, ő azonban gyengéden letörli őket... 

-Az soha nem történhet meg... Mert egymást védve erősek vagyunk... Ahogy mondtad én a te fényed, te az én fényem... Csak te meg én... 

-És Yoogeum?-szól bele a kicsi a kettőnk beszélgetésébe. Megborzolom a fejét: 

-Csak te, én, Yoogeum, a SHINee tagok és a későbbi pici Ayumik. 

-Álmaidban. mindegyik fiú lesz. 

-Yoogeum a fiúkra szavazik... A lányok undik..-ráncolja össze az arcát a kicsi. 

-Erről majd később beszélgetünk, Yoogeum... Majd olyan 17 éves korodra visszatérünk erre-vigyorodom el, ő azonban csak a fejét rázza. 

-Akkor is undi...

-Anyukád nem az...-nevetek fel. 

-Mert anyu szép-mosolyodik el boldogan. 

-Kívül-belül... Jobbat keresve sem találnék-értek egyet a kicsivel. 

-Ajj, istenem, csak csókold már meg!-kiáltanak ránk néhányan az utasok közül. 

-Vagy húzz gyűrűt az ujjára, hogy többet ne menekülhessen-nevet fel egy másik. 

-Haver, én a helyedben kapásból a templomba mennék. 

-Jól van, jól van, értünk a célzásból. Elég lesz, köszönjük-szól rájuk Ayumi, de én megállítom. 

-Tökéletesen igazuk van... Habár a templomba nem hinném, hogy most eljutunk, de úgy gondolom meg kell akadályozzam, hogy elfuthass előlem. Ezért Ayumi Hibiki...-térdelek le elé, majd előhúzom a meglepetést. 

-Lennél-e az idők végezetéig az én Bonnie-m, a bűntársam, akire egész életemben számíthatok vagyis lennél-e Mrs. Kim? Hozzám jössz? 

-Csakis akkor, ha örökké az én Clyde-om maradsz, akire mindig számíthatok jóban-rosszban.. Remélem nem elvenni szándékozol, hanem hozzáadni a kapcsolatunkhoz. 

-A francba, igen...

-Igen...-simul hozzám, én pedig boldogan simítom végig a derekát. 

-Ezennel férj és feleség vagytok!-kiabál be egy kis suhanc. 

-Eladó a menyasszony!-ordítja a sokaság, miközben felhúzom a gyűrűt a szívem választottjára. 

-CSÓKOT, CSÓKOT!!!-én pedig eleget teszek a kérésnek, ott helyben, hiszen ebben a pillanatban nincsen nálam szerencsésebb ember, akinek az aprócska álma virulni látszik... 

Vége

Írói utószavaim: 

Először is nagyon köszönöm mindazoknak, akik támogattak, és akik elolvasták az egész ficit. Ez az első fici, amit befejeztem eddig. *pezsgőt bont* Nagyon büszke vagyok és fáradt, mivel ezt a részt reggel óta körmölöm, mint valami lázálomtól égő. Én imádtam írni ezt a sztorit, és a karaktereket formálni. Egyszerűen fantasztikus érzés volt leírni az elmémben rejtező szavakat. Köszönöm Biankának és Bettinek a rengeteg privátban elküldött vélemény és nyaggatást. Nélkületek még mindig a sarokban filozofálgatnék az élet nagy dolgairól. :D Köszönöm a részekhez kapott kommenteket Kittinek, Izabellának, Laurának (nem tudom, hogy az Annát vagy a Laurát használod) és természetesen a jelölést kérőknek is mindent köszönök, ahogy azoknak is, akik kedvelték vagy valamiképpen reagáltak a sztori fejezeteire. Nagyon nehéznek éreztem azt, hogy elengedjem a sztorit, de meg kellett tennem. A mostani rész hossza is bizonyítja mennyire fáj nekem az elválás, de a furfangos kis agyam egy OS-ben gondolkodik, amiben megtartom a lagzit. Ez egyenlőre csak egy terv. Kíváncsi vagyok ti szívesen olvasnátok-e, így ha lehet jelezzétek nekem. Illetve nem tudom mennyire önző dolog, de szívesen olvasnék tőletek pár sort arról, hogy hogyan tetszett nektek ez a rész vagy úgy az egész. Remélem nem nagy kérés... >-< 

A következőekben is fogtok még rólam hallani, rengeteg ficim van készülőben, amik ugyanilyen könnyed komédiának vannak betervezve. 

Nem is húznám tovább a szót. Még egyszer nagyon köszönöm, hogy velem követtétek a fici alakulását.

 Ölelek mindenkit: Niki

Chapter 8-Maradj velem...angyal..

Chapter 8-Stay with me...angel...

Key szemszöge: 

Yoogeum-mal a kezeim között alszok el, habár félek, hogy rémálmok fognak gyötörni ez alkalommal is, de Yoogeum-ot magára hagyni még vészesebb lenne. Ayu-t átvittem a saját szobájába és áthívtam az SM-nél dolgozó orvosunkat, aki kiszedte a szilánkdarabkákat és bekötözte a karját. Az aggodalom miatt úgy érzem nem tudom a szememet egy percre se lehunyni... Érzem,hogy valami nem stimmel, de nem merem megkérdezni. Miféle jogon merném én kérdőre vonni? Egyébként sem akarok vitatkozni vele ezúttal, így aztán a paplant a fejemre húzva igyekszem lecsendesíteni háborgó elmémet, és irigykedve veszem tudomásul másoknak mennyire könnyen megy ez, ahogy meghallom Yoogeum szuszogását. Visszagondolok azokra a pillanatokra, amikor a nagymamám mellett aludtam el, aki történeteket mesélt nekem a papámról és a mamámról, mikor távol voltak. Szomjazva hallgattam a vágyott szavakat, egészen az iskolás éveimig. Többé nem tartottam annyira hősiesnek apámat és anyámat, akik embereknek segítenek szerte a világon, mert én csak azt akartam, hogy velem legyenek... Már akkor is micsoda önző alak voltam és most is az vagyok, mert ugyanígy kikelnék magamból, akár egy kisgyerek, ha Ayu elhagyná a házat Yoogeum-mal, mert jelenleg ők jelentik számomra az életemnek azt a részét, amit nem fed be cukormáz, csillogás, rivaldafény és megjátszás...

Ahogy visszajátszom magamban az emlékeket Ayu-ról és Yoogeum-ról szépen elnyom az álom engem is, de ezúttal nem keserűséggel ajándékozva meg engem, hanem aranyló fonalként folyó emlékekkel, amelyek felmelegítik régen szorító, hideg mellkasomat...

Álmaimban lágy dallam szól, a múzsa vagy egy erdei nimfa énekeként. Kicsit szomorkás, és olyan hidegen tökéletes, ami miatt úgy érzem, hogy meg kell találjam a hang forrását és boldoggá tennem. Minden sötét lesz körülöttem,ahogy a hang elhal,és úgy érzem egy sötét lyuk szippant magába nélküle. Mondhatni kísértetiesen vágyom a hangjának fájó rezdüléseire, amely a lelkem kivetülésének pontos mása rezzenésről rezzenésre. Elindulok, hogy megkeressem a hangot, de a sötétben nincs egyszerű dolgom, aztán meglátom... Körülötte mindent rózsák borítanak, de mielőtt még azt hinném élő, skarlátvörösek ráébredek, hogy csak kiszáradt szirmok vannak mindenütt szétszórva. Aztán észreveszem a bárányfelhőket körülötte, de közelebbről ezek is csak poros lógó lámpások, amelyek lassan kihunynak körülötte. Közeledek felé, már csak pár lépés és megérinthetem, de mikor lépek egyet felé ő kételkedve hátrál, majd elszalad előlem és a lámpások kihunynak. Egyedül maradok...

-Ne menj el... Ne hagyj magamra okok nélkül. Kérlek!-kiáltok, de csak a sötétség lengi körbe szavaimat, végül térdre rogyva zihálok a mellkasomban keletkezett fájó űr miatt. 

Korán ébredek, a fejemben újra és újra lejátszódik a dallam, amit álmomban hallottam. Annyira mély hatást tesz rám a saját képzetem a nimfáról és annak lágy hangjáról, hogy elhatározom leírom a fejemből jövő hangokat.  Yoogeum szerteszét álló haját elnézve megállapítom, hogy még bőven van időm az ébredéséig, így aztán feltápászkodom-vigyázva, hogy Yoogeum fel ne ébredjen-és kilopakodom a stúdió szobába. Órák telnek el, ahogy kezeim vadul szántják a hangjegyeket a papírlapokra, majd papírrepülőként landolnak a kukában, míg a zongorának támasztva a fejemet óvatosan lenyomok pár újabb billentyűt és meglepődve tapasztalom, hogy a kezem a megfelelő akkordokat játssza le öntudatlanul. Megjegyezve az akkordok sorrendjét leírtam, majd szöveggel kezdtem el foglalkozni. Ahogy írtam megállíthatatlanul eszembe jutottak dolgok, hogy a szám szólhatna a partiról, piáról, gazdagságról, hiszen ezt kajálják a fiatalok. A szöveg megírása után tudtam, hogy habár ez csak egy rossz másolata az angyal hangjának, de még így is elég jó ahhoz, hogy a SHINee következő száma legyen, így elhatároztam, hogy megmutatom majd Sooman-nak, hátha szabadalmaztatja az ötletet. 

Végül fáradtan hagyom el a szobát és az ágyba visszadőlve újra lecsukódnak a szemeim, de az angyal nem tér vissza hozzám nyugtalanító vészt jósoló dalával...

Ayumi szemszöge: 

Az estét fájdalmas dúdolásom hatja át, majd óvatosan puszit lehelek Yoogeum arcocskájára, de közben észreveszem, ahogy a vállamról lelógó hosszú hajamhoz ér Key. Gyorsan mozdulok, fölé hajolok és mielőtt ránéznék már mondom is a magamét.

-Mit csinálsz? -aztán meglátom a hosszú szempillákat, és a csukott szemeket. Tehát nincs fent, legalább nem kell magyarázkodnom neki a mai rémületemet, miután megtudtam a volt férjem kutat utánunk. Ő küldte az üzenetet, ő volt az, aki a fotót készítette és neki köszönhettem a vágásokat is valójában, viszont mivel a tartózkodási helyéről nem tudok semmit és bizonyítékom sincs a rendőrségre nem mehetek... Hiába próbálnám meg feljelenteni és börtönbe juttatni mindazért, amit tett eddig velem, mert tudom, hogy nem sikerülne, és már bele is fáradtam az eddigi próbákba. Mindig talált kibúvót és előbb juttatta a börtönbe a barátait a saját bűneiért,minthogy bevallja mit is tett. Ilyen egy szennyedék volt az én férjem... Értett a tőrbe csaláshoz, hamis bizonyítékok elővarázsolásához, miközben a valódiakat eltüntette és pénzzel bárkit megkent, hogy vállalják helyette a börtönt. Eddig 2-szer próbáltam meg elbújni előle, de mindig megtalált, majd a bíróságon a tanúimat ellenem fordította... Dörzsölt egy ember volt, de én sem adtam magamat könnyen, újra és újra eltűntem a szemei elől, és új álcával álltam elő. Azt hittem a mostani lesz az utolsó álénem, és hogy Yoogeum-nak végre találtam egy biztonságos helyet, ahol békés körülmények között felnőhet és nem kell látnia az erőszakos apját, de tévedtem...
-Sajnálom-suttogtam Key-nek, majd valami fénylő ráesett az arcára... Egy könnycsepp.. Remegő kezekkel közelítettem az arca felé, mert féltem, hogy felébred, de nem bírtam megállítani az ujjaimat. Az arca melegítette fagyos, apró ujjaimat, lassan letöröltem a fénylő cseppecskét, de az ujjaim továbbra is az arcán maradtak. Lágy vonásait követve megérintem az arcélét, majd a szemöldökét, a hosszú pillákat és habozva de végül óvatosan végighúzom az ujjamat az alsó, majd a felső ajkain. Az ajkai szétnyílnak érintésem alatt, majd halkan motyog valamit, amit első hallásra nem értek, majd megint megszólal:
-Maradj velem...angyal-egy pillanatra megdermedek, majd elveszem a kezemet. Nehezen lélegzem, megszédülök a szavaitól és a könnyeim maguktól elkezdenek hullani megint, de ezúttal megállíthatatlanul. Tudom, hogy többé már nem utál engem, és a mai viselkedése után azt is, hogy nem olyan rémes alak, mint gondoltam elsőre. Éppen ezért nem tehetem ki se őt, se a SHINee-t veszélynek, pedig mellettem csak csalódás és talán még börtön is várná, ha az a disznó  megint lépne és megint lépni fog, hiszen neki ez csak egy játék. Nem érdekli kiket tapos el, pusztán az a cél vezérli, hogy engem megbüntessen és a fiamat elvegye tőlem, de nem adom őt. A büszkeségemet is előbb adom oda, mintsem őt vagy bárki mást a szeretteim közül.
-El kell mennem... Ne haragudj rám, kérlek...-suttogok, majd kiviharzok a szobából.

Másnap reggelre már eldöntöttem. Megszököm egy levelet hátrahagyva, Yoogeum-ot pedig magammal viszem, mert bármennyire is szeretném biztonságba helyezni, nem tudom már hol is lehetne biztonságban. Úgy látszik sehogy sem tudom megvédeni azokat, akiket szeretek, mert gyenge vagyok... Még magamnak is fáj bevallanom, de az vagyok. Mert meddig is bujkálhatok valaki olyan ellen, akinek pénze, befolyása és emberei vannak mindenhol? Hány ember segítségére szorulok majd és hányan fognak megfizetni a kedvességükért? Többé nem engedhetem, hogy baja essen bárki másnak rajtam kívül.
-Többé nem hagyom, hogy bárkit bánts!-magyarázok a konyha falának, majd felbukkan Yoogeum,
-Anya!-rohan felém, én pedig a karomba kapom, és előre félek mit is fogok mondani neki, mikor újra el kell mennünk. Most mire foghatnám a költözést?
-Jó reggelt, kicsim-szorítom magamhoz erősebben, mint szoktam. Levegő után kapkodva kéri, hogy engedjem el, de nekem ez mégis nehezemre esik. Aztán meglep a mondanivalójával:
-Anyu,rajzoltam Key appa-nak a lapjaira a nagy szobában, ami tele van gombokkal.
-Micsoda? Milyen szoba, drágám?-merevedek meg pár percre, majd hagyom hadd vezessen oda, de a stúdió ajtajában egy lehajtott fejű Key-be futok bele, aki 2 színes kottát szorongat a kezeiben.
-Mégis mik ezek? Hogy tehetted ezt?-dobja elém az összegyűrt papírokat. Lehajolok értük, majd széthajtogatom őket és meglátom a kottákat összefirkálva.
-Yoogeum, drágám, te csináltad?-kérdezem óvatosan, mire ő csak bólint.
-Miért? Ez fontos volt nekem, és most miattad elvesztettem-a keserűség a hangjában émelyítő.
-Talán, ha újra leírnád?-próbálom enyhíteni a dolgot, de mikor újra rám néz rájövök, hogy ez lehetetlen.
-Ha újra leírnám? ÓRÁKAT DOLGOZTAM VELE! Tudod te milyen az, amikor valaki megtalálja a tökéletes hangzást? Mert ez az volt, de most tönkre vágta a kis aranyos.
-Nézd, nagyon sajnáljuk, ami történt, de nem hinném, hogy az célravezető lenne, ha így beszélnél a gyerek előtt-kezdek ideges lenni, ahogy felemeli a hangját.
-Hát persze, ne is haragudj Ayumi, de ezt nem intézheted el ennyivel. Tudom, hogy Yoogeum-nak nincs apja és ezért nem is tapasztalta az apai szigort, mivel nálad egy kis mézes-mázos bocsánatkérés elég, de nálam nem.
-Igen? Szerinted én nem tudom megnevelni a saját gyerekemet? EZT MOST KOMOLYAN MONDOD? Hogy van merszed egyáltalán ilyeneket vágni a fejemhez, mikor pontosan tudod miért nincs velünk az apja.
-Anya, miért nincs itt apa? Miről beszél Key?-lenézek Yoogeum-ra, akinek a szemeit megtöltik a könnyek.
-Kicsim, ezt már elmeséltem... Az apukád megha...-kezdeném, de félbeszakít.
-Meddig fogod még ezzel a mesével etetni? Ayu ez a gyerek sokkal fejlettebb, mint te azt gondolod. Szerinted nem érzi, hogy egyfolytában hazudozol neki?-legszívesebben ráüvöltenék, hogy hagyja abba, hogy ne tegye ezt, ne törje össze Yoogeum képét a tökéletes apáról, de elkések.
-Yoogeum, tudod miért nincs veletek sosem az apukád? Miért nincs ott a szülinapodon? Miért vagytok egyedül?
-ÁLLJ LE! HALLGASS!-ugrok neki a mellkasának, és erősnek hitt ütéseimmel ostorozom a mellkasát, miközben a könnyeim folynak.
-Anya, miről beszél?-kérdezi Yoogeum kételkedve.
-Semmiről, SEMMIRŐL... Ha még egyszer meghallom, hogy megpróbálod nevelni a fiamat, itt hagyom ezt a kócerájt.
-AZ LENNE TALÁN A LEGJOBB!-kiált rám, miközben vadul ellök.
-IGEN? Ezt akarod? HÁT LEGYEN, MEGKAPOD A BÉKÉDET!-szabadul el a pokol kettőnk között. Egyébként is el akartam menni, ez csak megkönnyíti a helyzetemet. Kisétálok a szobából, felkapom a borítékot, amit Sooman küldött nekem, majd visszatérve a tartalmát Key-re szórom. Az érmék a földre esnek a bankjegyekkel együtt.

-REMÉLEM VISSZAKAPTAD EZZEL AZ ÖSSZES BORZALMAS EGYÜTT TÖLTÖTT IDŐ ÉRTÉKÉT! Mert én sosem fogom! Végül mégis csak igazam volt, nem vagy több egy SZÖRNYNÉL! SOHA NEM IS LESZEL TÖBB! -adom ki az összes bent tartott dühömet, Yoogeum sírása pedig csak fokozza a dühömet. Hogy meri megsiratni a fiamat?
-NEM IGAZ! Befogadtalak titeket, NEM? Szállást adtam a FRANCOS fejetek felé!!!-kel ki ő is magából.
-MERT A FŐNÖKÖD ERRE KÖTELEZETT!-erre elhallgat, de én folytatom.
-Többé ne keressük egymást! Most elmegyek, sajnálom, hogy elpazaroltuk egymás idejét. Remélem egyszer rájössz mit vesztesz ezzel a viselkedéseddel. Remélem egyszer találsz valaki olyat, aki visszatudja hozni azt az énedet, aki valaha voltál... Én erre képtelen vagyok...
-MENJ CSAK! KINEK VAN SZÜKSÉGE RÁD!-lehunyt szemekkel próbálom megakadályozni az újabb könnyeket, amiket a megjegyzései csalnak az arcomra.
-KIM KIBUM, GYŰLÖLLEK!-mondom ki az utolsó szavakat, amiket nem gondolok komolyan, de az elváláshoz szükségesek, majd felkapom Yoogeum-ot és elviharzok. Ki a lakásból, ki az életükből...
-NE HÍVJ ÍGY!-visszhangzik az utolsó mondata, amit még meghallok az utca sarkáról. Erősen kapaszkodom Yoogeum-ba, hogy ne törjek ketté a szavai által...

Key szemszöge:

Utálom, utálom... UTÁLOM... De akkor miért fáj a mellkasom és miért nem tudok tovább lépni?
-Key, ma van a sajtótájékoztató, elmentünk, jó?-kiabál be Jonghyun, de mielőtt még válaszolnék már le is lépnek. A házban egyedül maradva még mindig a veszekedésünk mondatai visszhangoznak a fejemben.
-Nem gond, nekem nem kellenek. Menjenek csak!-lépek ki a stúdióból, a pénzhez nem nyúlok.
Leülök a kanapéra, amin együtt ültünk pár napja. Visszaemlékezek a közös emlékekre, ahogy egymással kiabáltunk, ahogy piszkáltuk egymást. Ezek az emlékek mosolyt csalnak az arcomra egy kis időre, de aztán rájövök, hogy ez többé sosem lesz így. Unottan tápászkodok fel a kanapéról, hogy a fürdőben hideg vízzel megmossam az arcomat. A tükörből egy olyan alak mered rám, akit mostanában nem láttam. Az, aki az életem romhalmazát jelenti, akivé váltam.

 A száját elhúzva mered rám:
-Egy undorító féreg vagy, aki nem érdemel semmit az élettől-mondja nekem keserűen, a kezem pedig csattan a tükörben lévő arc felé. Szilánkok repülnek mindenfelé, a tükör bezúzva, az arc megsokszorozódik. Lezuhanok a földre, vérző kezemet a mellkasomhoz szorítva sírok, de ezúttal nincs itt senki, aki megvigasztalna, mint azon az éjszakán. Mégis a fejemben újra lejátszódik az az éjjel, mikor először csókoltam meg Ayu-t. Most is elindul felém, én pedig kinyújtom a kezemet, hogy megérintsem őt, hogy végigsimítsam az arcát. Aztán ahogy hozzáérek a bőréhez, rájövök, hogy mindez csak az agyam szüleménye. Nincs itt, hiszen pont én üldöztem el... Többé nem fog mellém telepedni a földre, hogy bekötözze a kezemet. Többé nem fogom megcsókolni őt... Mert valószínűleg ez az utolsó alkalom, hogy láthattam.
-Te nem ő vagy-suttogom az angyalszerű képzetnek, aki aggódva szemlél. A kezét nyújtja felém, de mikor megérinteném csak a levegőt tapintom és hirtelen elhalványul az egész teste.
-Ne menj... Legalább te maradj velem...-suttogom, de a lény szomorú mosollyal válik köddé a szemeim előtt.

A délután egy részét a padlón töltöm, majd összekapom magamat és visszatérek a tettem színterére, ahol minden elfajult. Végig simítom a zongora tetejét, aztán pont odanézek, ahol állt. Újra megjelenik a jelenet előttem, de ezúttal amilyen hamar jön olyan gyorsan megy is a halvány emlékkép. Lejátszok pár akkordot, hátha a zene kiirtja belőlem az összes keserűséget,és egy idő után észreveszem, hogy pontosan azt játszom, amit leírtam. Újra kottát ragadok, vadul írom az akkordokat, és a szöveget, amit csak a közös emlékeim hatnak át Ayu-val. A végén fáradtan rogyok le, ahogy mindent leírtam, ami csak eszembe jutott pusztán 2-3 óra alatt. Eldöntöttem, hogy nem a SHINee dala lesz, hanem a sajátom, amit Woohyun-nal közösen fogunk felénekelni. Átküldtem neki a kész kottát és a dalszöveget, ő pedig visszaküldött nekem egy hanganyagot, amiben már felénekelte élőben. Sooman-nek átküldtem mindkettőt, továbbá engedélyt kértem, hogy a saját terveim nyomán folytassam a videoklip megtervezését. Az álmomban megjelenő lány és a körülötte lévő aurát akartam visszaadni és azt a fájdalmat, amit Ayu után éreztem. A beleegyezésre várva pakolgattam a lapjaimat, majd a kezembe akadt Yoogeum rajza. Nagyot fújva szétnyitottam az összegyűrt lapokat. Ahogy megláttam a rajzot, a kezembe temettem az arcomat. Én voltam rajta és ő... Úgy nézünk ki, mint egy boldog család, mindenki mosolyog és van 2 kutyánk is és egy nagy házunk, ahol a SHINee tagok integetnek. Közelebb emelem a lapot az arcomhoz... A lap szélén fekete árny lesi a boldog családot. Először csak apró hibának nézem, amit egy gyermekkéz ejtett, de közelebbről 2 vörös szempár villan fel. A másik kottán ugyanez fogad, csak felnagyítva... Yoogeum jelezni akart nekem! Tudott valamit, amit én nem,döbbenek rá... Egyre csak nézem a rajzokat, közben a nagymamám halála jár a fejemben, mivel Ayu rettenetesen hasonlít rá személyiségileg. Ugyanaz a szigor, de lágy kedvesség sugárzik belőle. A nagymamám meghalt, mikor otthagytam és összevesztem vele egy lány miatt. Ayu pedig épp most viharzott ki az életemből, mert elküldtem...
-Key, ne szórakozz... A múlt nem ismétli önmagát gyakran... Talán ideges is lenne, ha utána mennél és már későre jár... Egyébként is mi van a büszkeségeddel?-pár percig ezután elhallgatok, de érzem, hogy egyre forr bennem a méreg és a kényszer, hogy utána menjek, magamhoz szorítsam és megmondjam neki, hogy soha többé ne menjen ilyen messzire nélkülem. Úgy érzem magamat, mint egy kiskutya, aki magára hagyott a gazdája és most nyüszítve várja, hogy visszatérjen, miközben tudja, hogy sosem fog.
-Pokolba a büszkeséggel!- kapok a kabátomat után rossz megérzéssel telítődve, majd versenyt futva az idővel remélek, hogy én érek oda elsőnek Ayu-hoz...

Ayumi szemszöge:

Egész délután próbáltam szállást találni egy éjszakára a közelben, de némelyik szálloda tele van, máshol nem adnak ki egy napra szobát és pénzem sincsen, mivel Key-hez vágtam mindent.
A nap már rég lenyugodott, az idő hűvösebb, mint azt vártam, és nem tudom hova is mehetnék Yoogeum-mal. A boltok már bezártak a közelben, így leülök az első padra, amit meglátok.
-Anya... Mikor megyünk haza?-kérdezi tőlem Yoogeum egyre többet pislogva. Közel áll az elalvás pillanatához, de nem tudok tetőt adni a feje felé, ahol nyugodtan álomra hajthatja a fejét és magyarázatot se tudok adni.
-Kicsim-remeg meg a hangom, majd egy csodás ötlet jut az eszembe:
-Emlékszel, hogy régen meséltem neked a sátorozásról te pedig ki akartál jönni megpróbálni? Most kipróbáljuk erre az éjszakára, aztán holnap elindulunk valamerre.
-Anyu, nem csinálhatnánk ezt akkor, amikor melegebb van?
-De igazad van, drágám, viszont már eljöttünk. Ez most így alakult, és anya nagyon sajnálja... Nem így terveztem-mondom könnyek között.
-Semmi gond, anya. Örülök, hogy végre kipróbálhatjuk-ásít egyet, majd a következő pillanatban már szuszogva szunyókál. A kabátommal betakarom, én pedig fázósan húzom össze magamat. Egy idő után én is ásítozni kezdek, majd a nagy óra éjfélt üt... A Yoogeum-nak mesélt mesékben ilyenkor jönnek elő a szörnyek, és a boszorkányok. Nem is sejtem mennyire igazak a mesék egészen addig, míg a sötétben meg nem moccan egy nem várt árny, akivel reméltem, hogy többet nem kell szembenézzek...

Chapter 7-Miattuk...

Chapter 7-Because of them...

Ayumi szemszöge:

Minden elmosódik körülöttem, az étterem, a hangok, a cikk rólam és Key-ről. Csak a vörös "Látlak" szó kavarog a szemeim előtt. Mégis hogyan talált ránk és meddig képes folytatni ezt a macska-egér játékot? Remegő kezeimet a halántékomra szorítva próbálok megoldást találni a káosz közepén, amire nem voltam felkészülve. Érzékeim azt súgják, hogy rohanjak el és vigyem magammal Yoogeum-ot olyan messzire, amennyire csak tudom, de az eszem azt mondja, hogy nézzek szembe a démonjaimmal egyedül, hiszen nem hagyhatom, hogy örökké üldözzön...

-Ayu? Itt vagy?-hallom meg Key hangját, amiből süt az aggodalom, de ahogy a keze a derekamhoz ér, úgy érzem mintha visszarángattak volna a víz mélyéről.

-I-itt vagyok, de azt hiszem jobb lenne ha most haza mennénk-mosolyodom el, habár én is érzem, hogy a mosolyom csupán árnya a régi önfeledt vigyoromnak.

-Nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet, hiszen lehet, hogy most is a házban van az illető és még nem is ettünk desszertet-tudom, hogy mit művel, próbálja elterelni a gondolataimat, de tudom, hogy nem bírok tovább itt maradni.

-Kérlek-suttogom kétségbeesetten, Jonghyun-ban pedig újfent cinkosra lelek:

-A házat jelenleg is testőrök védik, tehát nem látom akadályát a hazamenetelnek. Sőt valószínűleg jól is esne mindenkinek egy kiadós alvás, hiszen sok minden történt-erősíti meg Jonghyun a vágyaimat.

-Rendben, azt hiszem tényleg jobb lenne, ha hazamennénk, viszont a hátsó ajtón kell kimenjünk ki tudja hány ember tudhat arról, hogy idejöttünk-csóválja meg a fejét Key. 

-Hozzam Yoogeum-ot?-kérdezi meg Jonghyun Key-t, érdekes, ahogyan különös tekintettel mér végig eközben. 

-Nem, majd én, addig vigyázz helyettem Ayu-ra... Kicsit megviselte ez az egész ügy-a végét már csak suttogja, de így is kiveszem a lényeget.. Azt hiszik megkattantam, hát ez...kész! 

-Én is itt vagyok, és tökéletesen tudok magamra vigyázni-fakadok ki úgy, ahogyan az a kamaszokra jellemző. 

-Rendben, akkor légy szíves vigyázzatok egymásra Jonghyun-nal. Megtudod ezt nekem tenni? Légy jó kislány!-kacsint rám, miközben hüvelykujjával végig simít az arcélemen, én pedig cicegve mérem végig rosszallóan. 

-Nem vagyok kislány!-hagyja el a számat a tagadás, de már csak Jonghyun hallja. 

-Olyan édes vagy, mikor idegeskedsz.

-Már te is kezded?-kiáltottam rá kicsit hevesebben, mint szándékoztam. 

-Hát nem édi-bédi? Key, mit gondolsz? Ugye, hogy milyen kis tündér? Ráadásul ez a habos ruha még ragyogóbbá teszi, nem?-kérdezi, ahogy Key visszatér a nyugodt Yoogeum-mal a karjában. Alaposan szemügyre veszem, hogy jól van-e.

-Ebből a szemszögből inkább gonosz tündér vagy inkább boszorkány? Báránybőrbe bújt farkas a koncepciód?-vonja fel a szemöldökét, én pedig idegesen a vállába bokszolok. 

-Jól van, gyere te kis boszorkány, menjünk-nyúl a kezemért, én pedig meghökkenve bámulok le összekulcsolt kezünkre. Key keze meleg, érzem, ahogy a fagyos ujjaim az érintése alatt felmelegednek, majd azt is megérzem, ahogy lágy köröket rajzol a hüvelykujjával a bőrömre. 

-Erre, leparkoltam a kocsit hátul, előre gondolkodtam-vezet minket Jonghyun, de meglepetésünkre a kocsit jó pár dühöngő fan állja el. Ahogy meglátnak, szempillantás alatt felém száguldanak, elzárnak Key-éktől, és mielőtt még reagálni tudnék tojás, paradicsom, banánhéj és még ki tudja mi kerül a hajamba, ruhámra. 

-Elég legyen!-hasít a levegőbe Key hangja, miután valamelyik megragadja a hajamat, a hátam ívbe hajlik a fájdalmas szorítás miatt. 

-Eresszétek el!-próbálkozik Jonghyun is, de a tömeg egyre csak zúgolódik körülöttem, majd csak egy szakadó hangot, a következő pillanatban pedig felsikít valaki... az én hangom az. Kezem automatikusan a fájó helyre vándorol, pontosan a bal vállam felé. Magam elé tartott kezeimet vörösség borítja be... Vér.. Hallom, ahogy Key próbál betörni a tömegfalon túlra. 

-Elég... Legyen most már elég-suttogom fáradtan, miközben a vér megállíthatatlanul ömlik a vállamból. Lenézek az alakomra, a ruhám tönkrement, piros, narancs, bíborszínben díszelgek, a ruha mellrésze félbeszakítva,a hajamban pürés keverék, és vér... Kb. olyan viharvert vagyok, mint Hamupipőke a bál előtt, csak hogy nekem nincs tündérkeresztanyám, aki mindent helyrehoz... 

Óvatosan közelítek a közel állókhoz, szemeimet könnyek áztatják, de tudom, hogy felül kell kerekednem, mert ők ezt akarják.. hogy féljek. Hát rossz lóra tettek ezúttal!

-Hogy van merszetek...rajongónak nevezni magatokat?-szedem össze minden erőmet, miközben oldalról több kis tincsemet markolják. 

-Key oppa-nak nem kell egy olyan senki, mint te. Milyen erőszakos, hisztis pi**a!-mutat rám az egyik. 

-Az ott egy gyerek, Key-nél?-kiabál be egy másik. Jó páran feléjük közelednek, én azonban ijedten kapok utánuk. Yoogeum-hoz nem érhetnek... Nem engedem..

-És akkor mi van? Mi van, ha csak egy pi**a vagyok? Ti még nálam is rosszabbak vagytok, nem igaz?-kiabálom túl őket, magam felé vonzva őket újra. Halvány, erőtlen mosollyal díjazom a tervemet. 

-Mégis mit képzelsz ki vagy te?-kap valamelyik újra a hajam után, én pedig sikítoznék, ahogy annak idején is, de az ajkamba harapva elfojtom a sikítást. Vér serken, a nyelvem érzi a vasas ízt, ami egyre csak terjed...

-Most pofázz, ha van merszed!-hallom a hangot a fejem fölött, majd ahogy felemelem a fejemet, mosolyogva nézek az arcába: 

-Még mindig sokkal jobb vagyok nálatok..

-Hogy az a...-kiált rám, de mielőtt az ökle az arcomhoz érne szembe köpöm cseppet sem hölgyhöz méltóan, de ha az egyik fél így játszik, akkor a másik is. A csaj elenged, a többiek pedig ijedten hátrálnak tőlem, így amíg van időm elindulok az egérút felé, de az utolsó pillanatban elzárják az útvonalat. 

-Francba!-suttogom rekedten. Hát ezeknek mennyi utánpótlása van?

-Hova, hova..? Még nem játszottunk eleget...-a vérző kezemhez nyúl, majd újra megvág, ezúttal sem túl mélyen, de ahhoz eléggé, hogy kivérezzen a seb. A fájdalom újult erővel tör rám, rugdosással igyekszem elszakítani magamat a támadóktól, de az, aki megvágott,a fülemhez hajolva suttog:

-Emlékszel még, ahogy a pengével játszadoztatok? A sok vérre?

-Miről beszélsz? H-honnan tudod?-megremegek, a fejemben képek ezrei száguldoznak... 

-Hiányol a pasid...-vigyorog egy macska ravasz képével. Megszédülök, az előbbi határozottságom darabokra hullik, újra az a szerencsétlen tini vagyok, mint akkor. A hányinger kerülget, az epétől fulladozva nyúlok el a betonon... A kép pedig lassan elsötétedik előttem, utoljára egy férfi alakját látom, szemében vad düh, de engem látva aggodalom váltja fel a heves érzelmek helyét... Sajnálom ezt a férfi... Félek, hogy nem tudom megadni neki azt, amire vágyik...

***

Key szemszöge: 

-Takarodjatok a szemem elől-üvöltök fel, miután megérkeznek a testőreim és utat törnek nekem a tömegen át. Az egyikőjük megkocogtatja a vállamat, majd a fülembe súg: 

-Key, a főnök nem hinném, hogy helyeselné ezt a megnyilvánulását. Kérem, fegyelmezze magát a fanok előtt, hiszen a kisasszony rendben...

-Ha azt akarod nekem mondani, hogy rendben van, akkor szeretném, ha jobban megnéznéd! LESZAROM A FŐNÖKÖT!!! Megfogom mondani ezeknek a taknyosoknak, amit akarok, még akkor is, ha kirúgnak innen...-kiabálok fékevesztetten, ahogy egyre csak Ayu véres karját nézem. 

-Oppaaa-veti rám magát az egyik pióca.

-Tűnés! Mindenki figyeljen! Közérdekű információ: Aki még egyszer bármelyik SHINee-s tag barátnőjéhez ér, annak engedélye nélkül vagy akár csak megszólítja, annak velem és a többi taggal gyűlik meg a baja... Ha ez sem lenne elég, mint azt látjátok Joe és Sunghoon szívesen tárgyal a gyengeelméjűekkel, de a testi épségeteket nem garantálom. Továbbá még egy dolog: látjátok ott azt a lányt? Szeretném, ha tudnátok, ő a SHINee védelmét élvezi és személyesen én felelek a tetteiért. Akinek baja van vele, az hozzám jöjjön panaszkodni, már ha van mersze hozzá-nézek rájuk egy ragadozó képével. 

-Vigyem a kisasszonyt?-kérdezi Joe, de megrázom a fejemet. 

-Majd én gondoskodom róla-hajolok le, hogy a karomba kapjam törékeny alakját. 

-Key, összekened magad!

-Nem érdekel, most az egyszer szemet hunyok e felett. Menjünk haza, Ayumi-suttogom az éjszakába. A ruha anyaga a kezemben szétolvad, érzem az alatta feszülő lágy bőrt, és akaratlanul elpirulok. Óvatosan behelyezem Ayu-t a hátsó ülésre, vigyázok, hogy Yoogeum ne láthassa így Ayumi-t, így a gyereket végig a karomban tartom. Az egész út meglehetősen szomorúan telik, ahogy végig gondolom milyen önző alak vagyok, hogy Ayumi-t és Yoogeum-ot is kitenném mindennek a borzalomnak, mégsem tudok arra gondolni, hogy akár csak egy pillanatra is elengedjem őket... 

Hazaérve átadom Yoogeum-ot Jonghyun-nak, aki elviszi Minho-hoz, közben egyre csak sír és rugdosódik az anyját keresve. Sajnáltam, de tudtam, hogy nem tenne jót neki, ha így látná. 

-Ayu? Fent vagy?-érintem meg az arcát félénken. Válasz nem érkezik, én pedig lepkekönnyű csókot hintek a füle mögé, habár tudom ezzel még nem teszem jóvá a mai eseményeket. 

-Sajnálom... a mát, és azt is, hogy önző vagyok...-suttogom neki, de az is lehet, hogy a szélnek, egy azonban biztos egyikőjük se válaszol nekem... 

Ayumi szemszöge: 

Zsong a fejem, a karomban pedig valami zsibbasztó érzés terjeng, ami kellemetlen. A szemeimet kinyitva a sötét szoba fogad, ahol senki sincs. A karomon lévő kötést ki tudom venni, ahogy a szemem hozzászokik a sötéthez. Lerántom magamról a takarót és feltápászkodom az ágyból. 

Mi történt? Azonban mielőtt kereshetnék valakit, hogy válaszoljon, már be is ugrik a ma este... Fan támadás, a szadista exem, szilánk a bőrömben, Key és Yoogeum... 

-Yoogeum!-kapok a fejemhez, majd elkezdek kutatni a szobában, de sehol sem látom. Kiszaladok a szobából, a kezemben szétterjed a perzselő érzés, ami rosszabb, mint a zsibbadás, de nem érdekel. 

A konyhán át, a nappalin keresztül a fürdőkig kerestem, hogy merre lehet, de semmi jel. Újra felrémlik a rólam és Key-ről készített beltéri kép és,hogy annak a mocsoknak van kulcsa a házhoz... Vegyes érzelmekkel indulok meg Key szobája felé.. Szorongok, hogy Yoogeum ott sincs... Rettegek, hogy elveszíthetem, hogy többet nem láthatom a mosolyát és azt, ahogy felnő... Hogy nem állhatok ott mellette az első iskolai napján és nem adhatok neki további jó éjt puszikat, amiket utál, mert nyálasak, de titokban mégis szereti és utálja, ha kimarad.. Ő az én fiam, és bármibe is kerüljön magam mellett fogom tartani.. Meg fogom védeni őt... Minden áron!

Minden idegszálammal ügyelek arra, hogy ne csapjak zajt az ajtó kinyitásával, majd belépve megpillantom őket egymás mellett... A megkönnyebbüléstől szinte azonnal megölelném őket, de nem akarom felébreszteni őket. A könnyeimnek viszont nem tudok gátat szabni, ahogy elképzelem hogyan foglalkozott Key Yoogeum-mal, míg én aludtam. 

Az előttem lévő képről eszembe jut, hogy Yoogeum apjának is így kellett volna foglalkoznia vele... Ahogy végig nézek a fiamon, eszembe jutnak az első kérdései az apjáról. "Miért nincs apám? A többieknek van, anya nekem nem lehet? Én is akarok egyet!" Haragudott rám, amiért neki nem lehet, én pedig sajnos semmit sem tudtam tenni, csak megnyugtatni és dúdolni neki, amíg el nem aludt... Most is ezt teszem, dúdolok a fájdalmas időszak miatt, a remény sugarai miatt, Yoogeum miatt, a SHINee miatt és ő miatta is... Hiszen otthont adtak nekünk, egy nagyobb családot és Yoogeum-nak apát... Ennél többet nem is kaphattunk volna mi, a reménnyel teli reménytelenek...