Chapter 5-Just sleep, while I'm dreaming..
Key szemszöge:
Fájó fejjel ébredek, minden olyan ismeretlen körülöttem. Ez nem az én szobám...de akkor hova kerültem? Lassan próbálom visszapörgetni a fejemben az emléket a tegnap estével kapcsolatban. Lássuk csak a színpadi szereplés: pipa, rémálmok: pipa, vodka és tequilla bevitel: pipa, Ayumi és a csók: pipa... Álljon meg a menet! Ha megcsókoltam Ayumi-t, akkor most mi.... TE JÓ ÉG! Kim Kibum, te őrült, szoknyapecér! Mi a fenét művelt veled egy kis alkohol? Ha történt csók, akkor történt más is és én most az ő ágyában vagyok... Tisztára mint egy légy a pók hálójában... Miért nem tudok visszaemlékezni az este további alakulására? Meddig mentünk el és most hogyan kellene vele viselkednem? Francba, Kibum!
-Akkor nézzünk szét a szobában!-ültem fel. Ahogy a takaró lecsúszott a mellkasomról a hűvös levegő megborzongatott, majd szembesültem a ténnyel, hogy életemben először aludtam meztelenül. A szemeimet lehunyva igyekeztem megnyugtatni magamat... Ez csak egy álom, Kibum! Valójában soha nem értél hozzá Ayumi-hoz és semmit sem csináltatok ketten az éjszaka kellős közepén egy félhomályos szobában...
-De mi van, ha mégis?-suttogtam magam elé meredve. El kell hagynom ezt a helyet, minél gyorsabban.. Kimásztam a takaró alól, majd mikor rájöttem, hogy anyaszült meztelen vagyok, a karomon pedig kötés magam köré tekertem a takarót és lassan kislisszantam a folyosóra.
-Felkeltél?-hasít a csendbe Ayumi hangja. Nagy bajban vagyok... Ha azt mondom nem emlékszem az együttlétünkre az mennyire kínos? Talán elintézi egy pofonnal? Vagy a főnöknek is szól? Egyre nagyobb bajban vagyok... Hogy másszak ki ebből a kulimászból?
-Jó reggelt, Ayumi!-köszöntem kényszeredett mosoly keretében. Lássuk csak, a legegyszerűbb menekülési mód az a...
-Hogy érzed magad?-mosolygott megfejthetetlenül. Most mégis mire céloz? Mit kellene mondanom?
-Hát..umm, khm...-próbáltam húzni az időt, hátha kitalálok valamit, de az agyam egyáltalán nem fogott.
-Ne haragudj, de mennem kell...-húztam fel a nyúlcipőt és vetődtem be a legközelebbi szobába, Jonghyun-éba. Reményeim, miszerint nincs itthon szertefoszlottak, amint megpillantottam az ágyon feküdve egy csajjal, aki egyáltalán nem volt ismerős.
-Key? Mit keresel itt?-ült fel az ágyon.
-Segítened kell!
-Mégis miről beszélsz? Éppen elfoglalt vagyok, ha nem látod-ásított egyet.
-Jong, csak most az egyszer! Komoly dilemmám van egy nőneművel és te jártas vagy abban hogyan vágd ki magad a kínos helyzetekből...-vettem könyörgőre a dolgot. Jonghyun pár perc alatt elküldte az idegen csajt, aki idegesen mért végig mielőtt távozott.
-Tehát mi a szitu? Miért vagy egy szál takaróban?-vigyorodott el azzal a tipikus vadász mosolyával, amitől a nők megőrülnek, a pasik pedig behúznának neki. Egy pillanatra elgondolkodtam azon mivel is járna az, ha bemosnék neki a kárörvendése miatt, de végül csak szimplán elmeséltem az egészet töviről hegyire neki.
-Jó, nagy szarban vagy, haver!-nevetett fel Jonghyun, én pedig hozzávágtam az első párnát, ami a kezembe került.
-Tudom, jó? Csak azt nem tudom mit tegyek... Hogy lehet ebből kimászni?
-Csak legyél vele kedvesebb.
-Kedvesebb?
-Ja, mint aki hálás a tegnap estéért. Nem azt mondom, hogy udvarolj, csak tudasd vele, hogy jól érezted magad vele, de nem akarsz tőle semmit.
-Ezt mégis hogy csináljam?-kérdeztem, ugyanis egyre rosszabbul éreztem magam a baklövésem miatt.
-Mit tudom én? Cirógasd meg az arcát, nézz mélyen a szemébe, játszd egy kicsit az agyad, mint egy playboy. Aztán amikor már elhiszi, hogy megnyert magának hátrálj vissza. Ez egy visszafogott módja az elutasításnak.
-Biztos vagy benne?-vakartam meg a tarkómat elgondolkodva. Nem akartam könyörtelen lenni.
-Természetesen, ez a legjobb módja. A csajszi utána lefog rólad akadni hamar-kacsintott rám boldogan.
-Kösz, Jong. Ezer hálám-köszöntem meg a tanácsadást, majd átmentem a szobámba, felöltöztem és elhatároztam, hogy olyan meggyőzően fogom alakítani a playboy-t, mint senki más.
Ayumi szemszöge:
Key reggeli hirtelen jövő kedvessége egy pillanatra megijesztett. Így akarja visszafizetni a tegnapi segítségemet, miután teljesen elázott és megcsókolt? Vagy a csók miatt ilyen velem? Bocsánatot akar kérni? Nem tudtam eldönteni, hogy miért, így csak vállat vontam és hagytam hadd sodorjon magával az ár.
-Jó reggelt!-köszöntem Onew-nak és Sarah-nak, akik a konyhában tartózkodtak. Mindketten nagyokat mosolyogva néztek rám, én pedig furcsállva álltam oda a mosogatóhoz eltakarítani a maszatos tányérokat.
-Hol vannak a többiek?-kérdeztem.
-Oh, Jonghyun éppen a nappaliban telefonál Taemin-nak, hogy jöjjön haza, Minho-ék éppen Yoogeum-mal játszanak, de mindjárt bejönnek. Key pedig éppen öltözik, ha jól tudom-kacsintott rám Onew.
-Megyek megkérdezem Jonghyun-t, hogy mit szeretne ebédre-menekültem el a furán viselkedő Onew-ék elől. Valamit tudnak a tegnapról? Key elmondta nekik a csókot?
Kisiettem a nappali elé, majd meghallottam Jonghyun nevetését:
-Igen, igen. Key maga mondta el, nem hiszem el, hogy ilyen helyzetbe keveredett. Mindenesetre izgalmasnak tűnik a helyzet, gyertek haza! Garantált a szórakozás a kis Casanován!-kacagott tovább. Tehát elmondta nekik, hogy mi történt...Akkor hát, Kibum, legyen háború!
-Jól vagy?-kocogtatta meg a vállamat Sarah aggódó mosollyal.
-Oh, természetesen, minden a legnagyobb rendben-erőltettem magamra egy higgadt mosolyt, majd visszamentem a konyhába. Key fogadott az étkezői asztalnál, megjelenésemre hirtelen megváltoztatta a testtartását a széken ülve. Míg belépve egy rendesen ülő Key-t találtam, most lezseren, felém fordulva játszadozott a szalagokkal a szájával.
Nem volt szó arról, hogy így fog viselkedni... Akaratlanul is a tegnapi fellépése jutott eszembe a szituációról. Próbáltam elhessegetni a gondolataimat és nyugodtan elfordulva nekilátni az ebédnek. Meg is fogtam egy poharat, hogy neki kezdjek.. Nos, addig a pillanatig, míg meg nem ragadta Key a kezemet és fordított maga felé.
-Segíthetek?-a hangja sokkal mélyebb volt, mint egyébként... Én pedig elejtettem a poharat és kimeredt szemekkel bámultam fel rá.
-A helyedben vigyáznék a szilánkokkal-nyúlt a kezem után, miután az ujjam vérezni kezdett. El akartam húzni a kezemet, de ő szorosan fogta, az ujjamat pedig egyre közelítette a szájához. Lehunytam a szememet, hogy ne lássam, amit éppen tenni készül, de a nyelvét megéreztem az ujjamon, ahogy felitatta a vért.
-Kész is van, legközelebb vigyázz jobban-tett egy sebtapaszt az ujjamra.
-Üdv mindenkinek!-repült be az ajtón Taemin és Yuhone.
-Végre, hogy ideértetek! Ideje volt...majdnem lekéstétek-fogta halkabbra a hangját Jonghyun a végén.
-Nem akartam lemaradni semmiről-mosolyodott el Taemin, én pedig tudtam muszáj felül kerekednem Key szeszélyes viselkedésén és magam kezébe kell vegyem az irányítást.
-Ajj, mindig csak útban vagy-hessegettem el Key-t magam mellől, aki meglepődve nézett fel rám.
-Mozdulj már meg, nem látod, hogy minden tele van szilánkokkal?-pirítottam rá hevesen, majd bedobtam az aduászt is.
-Komolyan, nagyon szerethetsz szilánkokban játszani, hiszen a fürdőszobai tükör is ezt mutatja-vágtam egy féloldalas vigyort, majd rákacsintottam a megdermedt Kibum-ra, hogy megmutassam itt nem csak ő tud mások előtt felvágni.
-Ugyan, tudod, hogy csak veled szeretek játszani-hajolt közelebb hamis mosollyal az ajkain, azonban sikerült kitérni előle időben.
-Akkor játékból felszedheted a szilánkokat, míg én megnézem Yoogeum-ot-veregettem meg a vállát lelkesen, de nem szaladhattam el, mivel Minho-ék abban a pillanatban léptek be a konyhába.
-Oh, épp utánatok indultam-sóhajtottam fel fáradtan.
-Nagyon aranyos a kisfiad... Nagyon jól elvoltunk a kis krapekkal-borzolta össze Lina a haját Yoogeum-nak.
-Mit szólnál,ha vállalnánk egy babát, ha ennyire tetszett?-tette fel a kérdést játékosan Minho.
-Remek lenne, lehetne egy fiúnk, aki rád hasonlít-ragyogott fel Lina szeme.
-Vagy inkább egy lányunk, aki rád-nyomott egy csókot Lina ajkaira, mielőtt elkezdhetett volna vitatkozni.
-Nekünk is lehetne egy fiúnk, mit gondolsz Onew?-hajolt Sarah közelebb Onew-hoz.
-Hát... umm.. ami azt illeti... nem hinném, hogy ez egy túl jó ötlet még most. Mindketten fiatalok vagyok és még van időnk bőven egy kislány felnevelésére, nem?-kényszeredett mosolyából leszűrtem, hogy nem igazán lelkesedik a gyerekvállalás iránt, de Sarah csak durcásan elhúzódott tőle. Ki akartam engesztelni őket:
-Onew-nak igaza van, nem olyan könnyű vállalni egy életre szóló ajándékot, mint egy gyerek. Csak akkor éri meg. ha már valóban készen állsz rá, mivel cseppet sem könnyű felnevelni egy gyereket, főleg nem fiatalon, segítség és társ nélkül. Tehát azt mondom gondoljátok át kétszer, hogy valóban léptek-e az ügyben-suttogtam, majd az emlékek miatt elérzékenyültem. Key pedig pontosan ezt használta ki:
-Tudod, nagyon vicces, hiszen ezt pont te mondod. Mindannyian tudjuk, hogy te nem gondoltad át eléggé... Most pedig bölcsként papolsz olyanoknak, akik el se követték még a hibát? Nem az lenne a célravezetőbb, ha csöndben maradnál a saját hibáidat illetően? Elhiszem, hogy a férjed elhagyott, Yoogeum pedig csak nyűg volt a nyakadon, de ezeken neked kellett volna változtatnod még akkor és nem most kellene az észt osztani másoknak a pártalálásról, ami neked határozottan nem ment vagy a gyerekvállalásról, amiben szintén kudarcot vallottál...-a szavai fájtak, de nem engedhettem meg, hogy összetörjek.
-Nem vagyok rossz anya... Ne... merd azt mondani...hogy kudarcot...vallottam-feleltem rekedt hangon akadozva.
Nem vettem észre, hogy már késő volt.. Akkor már kicsordultak a könnyeim... Hagytam, hogy megint legyőzzön egy ilyen kis beszólása. Hihetetlen mennyire fel tud idegesíteni, ha ő mond ilyeneket rólam.
-Ayumi...-szólt hozzám Key, de nem hagytam, hogy tovább mondja. Berohantam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Nem akartam beszélni se vele, se mással...
Key szemszöge:
-Kibum, mégis mit gondoltál megint? Miért nem tudsz uralkodni magadon?-hallom a hangokat körülöttem, de nem érdekel... Csak az ő hangját hallom, csak a könnyeit látom...
-FRANCBA...-kiáltom el magam, majd kirohanok anélkül, hogy bármi mást mondanék a többieknek.
-Ayumi, nyisd ki az ajtót...-kérem, miután a kilincs lenyomása után a zár nem kattan.
-Menj el... Hagyj magamra!-hallom bentről a nehezen kivehető választ.
-Kérlek...Beszéljük meg... Ayumi!-könyörgöm neki, de választ sem kapok.
Ezek után a következő fél órákban felváltva könyörgök és fenyegetőzök, de semmire nem reagál. Jonghyun és a többiek elmentek a játszótérre Yoogeum-mal, így időt nyerve nekem, hogy kibéküljek Ayumi-val. Az ajtó előtt ülve próbálok bejutni hozzá, de semmilyen reakciót nem kaptak tőle, még a hüppögés is elhalt.
-Ayu, ne csináld ezt! Nyisd ki az ajtót és beszéljük meg! Nagyon sajnálom azt, ami ma történt, nem kellett volna így viselkednem veled, nem vagy rossz anya. Ayumi! Ha nem jössz ki, akkor betöröm az ajtót, értetted? Most komolyan mondom, be fogom törni!-kiabálok be, miközben kezdek feltápászkodni a padlóról. Mivel a fenyegetésre nem érkezik válasz, nekifeszülök az ajtónak, majd elkezdem rugdosni az ajtót, egészen addig, míg fel nem tárul.
Bent Ayumi fogad összegömbölyödve az ágyon, de egyfolytában fészkelődik. Közelebb lépve rájövök, hogy elaludt és valószínűleg a rémálmok miatt forgolódik nyugtalanul. Suttogása megtölti a feszültséggel tele lévő levegőt:
-Nem vagyok rossz... Nem tehetek róla... Minden az ő hibája... Kihasználtak...Megerőszakolt...
-Megerőszakoltak?-suttogok elfulladtan.. A hirtelen jövő szörnyű magyarázat miatt meglepődöm és ráébredek mennyire rosszul ítélkeztem felette megint... Forr a vérem, ahogy a meglepődést a hirtelen, számomra is újdonságként ható düh és a harag veszi át.
-Nem ezt érdemelted... -suttogtam, miközben Ayu könnyei gyors iramban folytak le az arcán. A következő pillanatban már csak azt veszem észre, hogy az ágyra ülve a karjaimba veszem Ayumi-t miután ökölbe szorított kezemet ellazítom. Először küzd az érintésem ellen, de halk hangon próbálom megnyugtatni a haját simogatva.
-Minden rendben van... Nem fog többé bántani senki... Nem engedem, hogy bárki is bántson...-suttogom neki, ő pedig egyre erősebben kapaszkodik belém. A szorítása erős, olyan mintha az életet szorongatná azokkal a vékony, apró kezeivel, amelyeket az anyaság megedzett.
-Nem, nem...kérlek, ne-sikít fel, majd szemei felnyílnak. Érzem hevesen dobogó szívét és azt is, ahogy átjárja a jeges rémület.
-Újra eljött.. Megtalált...és elvitte Yoogeum-ot..
-Sshh, minden rendben van. Nincs itt senki rajtunk kívül. Nem engedem, hogy Yoogeum-ot vagy akár téged bántsanak... ebben a házban-tettem hozzá a végén, mikor rájöttem, hogy mit is mondtam ki akaratlanul.
-Köszönöm-suttogta azon az édes hangján, ami szédítően gyönyörű volt. Láttam, ahogy még egy ideig küzd a gondolataival, így csak annyit mondtam:
-Aludj csak, én álmodom...-és ez éppen elég volt. Nem kérdezett semmit, csak lehunyta a szemeit és percek múlva már aludt is. Olyan békésen szuszogott,hogy a mellkasom hevesen,fájón dübörögve próbált kitörni a mellkasomból, ami miatt nem is mertem megmoccanni. Féltem, hogy felkelteném a mocorgásommal, pedig most pihenésre van szüksége. Másrészről viszont nekem is pihennem kellene, az érzéseimet kellene pihenőre tenni... Annyi év maszk általi rejtőzködés után most úgy érzem ezek a bennem lévő érzések ki akarnak törni a mellkasomból... pedig tudom, hogy nem állok készen arra, hogy a szerelem hurrikánként elsöpörje annak az álarcnak a lenyomatát, amivel elnyomtam az érzéseimet... Mégis most csak azt akarom tenni, amit Ayumi-nak mondtam: Álmodni, míg ő alszik... Álmodni azokról a boldog napokról, amikor még valóban én én voltam és nem fordultam ki magamból és most legfőképpen álmodni egy olyan jövőről, amiben újra önmagam lehetek...vele.
-Akkor nézzünk szét a szobában!-ültem fel. Ahogy a takaró lecsúszott a mellkasomról a hűvös levegő megborzongatott, majd szembesültem a ténnyel, hogy életemben először aludtam meztelenül. A szemeimet lehunyva igyekeztem megnyugtatni magamat... Ez csak egy álom, Kibum! Valójában soha nem értél hozzá Ayumi-hoz és semmit sem csináltatok ketten az éjszaka kellős közepén egy félhomályos szobában...
-De mi van, ha mégis?-suttogtam magam elé meredve. El kell hagynom ezt a helyet, minél gyorsabban.. Kimásztam a takaró alól, majd mikor rájöttem, hogy anyaszült meztelen vagyok, a karomon pedig kötés magam köré tekertem a takarót és lassan kislisszantam a folyosóra.
-Felkeltél?-hasít a csendbe Ayumi hangja. Nagy bajban vagyok... Ha azt mondom nem emlékszem az együttlétünkre az mennyire kínos? Talán elintézi egy pofonnal? Vagy a főnöknek is szól? Egyre nagyobb bajban vagyok... Hogy másszak ki ebből a kulimászból?
-Jó reggelt, Ayumi!-köszöntem kényszeredett mosoly keretében. Lássuk csak, a legegyszerűbb menekülési mód az a...
-Hogy érzed magad?-mosolygott megfejthetetlenül. Most mégis mire céloz? Mit kellene mondanom?
-Hát..umm, khm...-próbáltam húzni az időt, hátha kitalálok valamit, de az agyam egyáltalán nem fogott.
-Ne haragudj, de mennem kell...-húztam fel a nyúlcipőt és vetődtem be a legközelebbi szobába, Jonghyun-éba. Reményeim, miszerint nincs itthon szertefoszlottak, amint megpillantottam az ágyon feküdve egy csajjal, aki egyáltalán nem volt ismerős.
-Key? Mit keresel itt?-ült fel az ágyon.
-Segítened kell!
-Mégis miről beszélsz? Éppen elfoglalt vagyok, ha nem látod-ásított egyet.
-Jong, csak most az egyszer! Komoly dilemmám van egy nőneművel és te jártas vagy abban hogyan vágd ki magad a kínos helyzetekből...-vettem könyörgőre a dolgot. Jonghyun pár perc alatt elküldte az idegen csajt, aki idegesen mért végig mielőtt távozott.
-Tehát mi a szitu? Miért vagy egy szál takaróban?-vigyorodott el azzal a tipikus vadász mosolyával, amitől a nők megőrülnek, a pasik pedig behúznának neki. Egy pillanatra elgondolkodtam azon mivel is járna az, ha bemosnék neki a kárörvendése miatt, de végül csak szimplán elmeséltem az egészet töviről hegyire neki.
-Jó, nagy szarban vagy, haver!-nevetett fel Jonghyun, én pedig hozzávágtam az első párnát, ami a kezembe került.
-Tudom, jó? Csak azt nem tudom mit tegyek... Hogy lehet ebből kimászni?
-Csak legyél vele kedvesebb.
-Kedvesebb?
-Ja, mint aki hálás a tegnap estéért. Nem azt mondom, hogy udvarolj, csak tudasd vele, hogy jól érezted magad vele, de nem akarsz tőle semmit.
-Ezt mégis hogy csináljam?-kérdeztem, ugyanis egyre rosszabbul éreztem magam a baklövésem miatt.
-Mit tudom én? Cirógasd meg az arcát, nézz mélyen a szemébe, játszd egy kicsit az agyad, mint egy playboy. Aztán amikor már elhiszi, hogy megnyert magának hátrálj vissza. Ez egy visszafogott módja az elutasításnak.
-Biztos vagy benne?-vakartam meg a tarkómat elgondolkodva. Nem akartam könyörtelen lenni.
-Természetesen, ez a legjobb módja. A csajszi utána lefog rólad akadni hamar-kacsintott rám boldogan.
-Kösz, Jong. Ezer hálám-köszöntem meg a tanácsadást, majd átmentem a szobámba, felöltöztem és elhatároztam, hogy olyan meggyőzően fogom alakítani a playboy-t, mint senki más.
Ayumi szemszöge:
Key reggeli hirtelen jövő kedvessége egy pillanatra megijesztett. Így akarja visszafizetni a tegnapi segítségemet, miután teljesen elázott és megcsókolt? Vagy a csók miatt ilyen velem? Bocsánatot akar kérni? Nem tudtam eldönteni, hogy miért, így csak vállat vontam és hagytam hadd sodorjon magával az ár.
-Jó reggelt!-köszöntem Onew-nak és Sarah-nak, akik a konyhában tartózkodtak. Mindketten nagyokat mosolyogva néztek rám, én pedig furcsállva álltam oda a mosogatóhoz eltakarítani a maszatos tányérokat.
-Hol vannak a többiek?-kérdeztem.
-Oh, Jonghyun éppen a nappaliban telefonál Taemin-nak, hogy jöjjön haza, Minho-ék éppen Yoogeum-mal játszanak, de mindjárt bejönnek. Key pedig éppen öltözik, ha jól tudom-kacsintott rám Onew.
-Megyek megkérdezem Jonghyun-t, hogy mit szeretne ebédre-menekültem el a furán viselkedő Onew-ék elől. Valamit tudnak a tegnapról? Key elmondta nekik a csókot?
Kisiettem a nappali elé, majd meghallottam Jonghyun nevetését:
-Igen, igen. Key maga mondta el, nem hiszem el, hogy ilyen helyzetbe keveredett. Mindenesetre izgalmasnak tűnik a helyzet, gyertek haza! Garantált a szórakozás a kis Casanován!-kacagott tovább. Tehát elmondta nekik, hogy mi történt...Akkor hát, Kibum, legyen háború!
-Jól vagy?-kocogtatta meg a vállamat Sarah aggódó mosollyal.
-Oh, természetesen, minden a legnagyobb rendben-erőltettem magamra egy higgadt mosolyt, majd visszamentem a konyhába. Key fogadott az étkezői asztalnál, megjelenésemre hirtelen megváltoztatta a testtartását a széken ülve. Míg belépve egy rendesen ülő Key-t találtam, most lezseren, felém fordulva játszadozott a szalagokkal a szájával.
Nem volt szó arról, hogy így fog viselkedni... Akaratlanul is a tegnapi fellépése jutott eszembe a szituációról. Próbáltam elhessegetni a gondolataimat és nyugodtan elfordulva nekilátni az ebédnek. Meg is fogtam egy poharat, hogy neki kezdjek.. Nos, addig a pillanatig, míg meg nem ragadta Key a kezemet és fordított maga felé.
-Segíthetek?-a hangja sokkal mélyebb volt, mint egyébként... Én pedig elejtettem a poharat és kimeredt szemekkel bámultam fel rá.
-A helyedben vigyáznék a szilánkokkal-nyúlt a kezem után, miután az ujjam vérezni kezdett. El akartam húzni a kezemet, de ő szorosan fogta, az ujjamat pedig egyre közelítette a szájához. Lehunytam a szememet, hogy ne lássam, amit éppen tenni készül, de a nyelvét megéreztem az ujjamon, ahogy felitatta a vért.
-Kész is van, legközelebb vigyázz jobban-tett egy sebtapaszt az ujjamra.
-Üdv mindenkinek!-repült be az ajtón Taemin és Yuhone.
-Végre, hogy ideértetek! Ideje volt...majdnem lekéstétek-fogta halkabbra a hangját Jonghyun a végén.
-Nem akartam lemaradni semmiről-mosolyodott el Taemin, én pedig tudtam muszáj felül kerekednem Key szeszélyes viselkedésén és magam kezébe kell vegyem az irányítást.
-Ajj, mindig csak útban vagy-hessegettem el Key-t magam mellől, aki meglepődve nézett fel rám.
-Mozdulj már meg, nem látod, hogy minden tele van szilánkokkal?-pirítottam rá hevesen, majd bedobtam az aduászt is.
-Komolyan, nagyon szerethetsz szilánkokban játszani, hiszen a fürdőszobai tükör is ezt mutatja-vágtam egy féloldalas vigyort, majd rákacsintottam a megdermedt Kibum-ra, hogy megmutassam itt nem csak ő tud mások előtt felvágni.
-Ugyan, tudod, hogy csak veled szeretek játszani-hajolt közelebb hamis mosollyal az ajkain, azonban sikerült kitérni előle időben.
-Akkor játékból felszedheted a szilánkokat, míg én megnézem Yoogeum-ot-veregettem meg a vállát lelkesen, de nem szaladhattam el, mivel Minho-ék abban a pillanatban léptek be a konyhába.
-Oh, épp utánatok indultam-sóhajtottam fel fáradtan.
-Nagyon aranyos a kisfiad... Nagyon jól elvoltunk a kis krapekkal-borzolta össze Lina a haját Yoogeum-nak.
-Mit szólnál,ha vállalnánk egy babát, ha ennyire tetszett?-tette fel a kérdést játékosan Minho.
-Remek lenne, lehetne egy fiúnk, aki rád hasonlít-ragyogott fel Lina szeme.
-Vagy inkább egy lányunk, aki rád-nyomott egy csókot Lina ajkaira, mielőtt elkezdhetett volna vitatkozni.
-Nekünk is lehetne egy fiúnk, mit gondolsz Onew?-hajolt Sarah közelebb Onew-hoz.
-Hát... umm.. ami azt illeti... nem hinném, hogy ez egy túl jó ötlet még most. Mindketten fiatalok vagyok és még van időnk bőven egy kislány felnevelésére, nem?-kényszeredett mosolyából leszűrtem, hogy nem igazán lelkesedik a gyerekvállalás iránt, de Sarah csak durcásan elhúzódott tőle. Ki akartam engesztelni őket:
-Onew-nak igaza van, nem olyan könnyű vállalni egy életre szóló ajándékot, mint egy gyerek. Csak akkor éri meg. ha már valóban készen állsz rá, mivel cseppet sem könnyű felnevelni egy gyereket, főleg nem fiatalon, segítség és társ nélkül. Tehát azt mondom gondoljátok át kétszer, hogy valóban léptek-e az ügyben-suttogtam, majd az emlékek miatt elérzékenyültem. Key pedig pontosan ezt használta ki:
-Tudod, nagyon vicces, hiszen ezt pont te mondod. Mindannyian tudjuk, hogy te nem gondoltad át eléggé... Most pedig bölcsként papolsz olyanoknak, akik el se követték még a hibát? Nem az lenne a célravezetőbb, ha csöndben maradnál a saját hibáidat illetően? Elhiszem, hogy a férjed elhagyott, Yoogeum pedig csak nyűg volt a nyakadon, de ezeken neked kellett volna változtatnod még akkor és nem most kellene az észt osztani másoknak a pártalálásról, ami neked határozottan nem ment vagy a gyerekvállalásról, amiben szintén kudarcot vallottál...-a szavai fájtak, de nem engedhettem meg, hogy összetörjek.
-Nem vagyok rossz anya... Ne... merd azt mondani...hogy kudarcot...vallottam-feleltem rekedt hangon akadozva.
Nem vettem észre, hogy már késő volt.. Akkor már kicsordultak a könnyeim... Hagytam, hogy megint legyőzzön egy ilyen kis beszólása. Hihetetlen mennyire fel tud idegesíteni, ha ő mond ilyeneket rólam.
-Ayumi...-szólt hozzám Key, de nem hagytam, hogy tovább mondja. Berohantam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Nem akartam beszélni se vele, se mással...
Key szemszöge:
-Kibum, mégis mit gondoltál megint? Miért nem tudsz uralkodni magadon?-hallom a hangokat körülöttem, de nem érdekel... Csak az ő hangját hallom, csak a könnyeit látom...
-FRANCBA...-kiáltom el magam, majd kirohanok anélkül, hogy bármi mást mondanék a többieknek.
-Ayumi, nyisd ki az ajtót...-kérem, miután a kilincs lenyomása után a zár nem kattan.
-Menj el... Hagyj magamra!-hallom bentről a nehezen kivehető választ.
-Kérlek...Beszéljük meg... Ayumi!-könyörgöm neki, de választ sem kapok.
Ezek után a következő fél órákban felváltva könyörgök és fenyegetőzök, de semmire nem reagál. Jonghyun és a többiek elmentek a játszótérre Yoogeum-mal, így időt nyerve nekem, hogy kibéküljek Ayumi-val. Az ajtó előtt ülve próbálok bejutni hozzá, de semmilyen reakciót nem kaptak tőle, még a hüppögés is elhalt.
-Ayu, ne csináld ezt! Nyisd ki az ajtót és beszéljük meg! Nagyon sajnálom azt, ami ma történt, nem kellett volna így viselkednem veled, nem vagy rossz anya. Ayumi! Ha nem jössz ki, akkor betöröm az ajtót, értetted? Most komolyan mondom, be fogom törni!-kiabálok be, miközben kezdek feltápászkodni a padlóról. Mivel a fenyegetésre nem érkezik válasz, nekifeszülök az ajtónak, majd elkezdem rugdosni az ajtót, egészen addig, míg fel nem tárul.
Bent Ayumi fogad összegömbölyödve az ágyon, de egyfolytában fészkelődik. Közelebb lépve rájövök, hogy elaludt és valószínűleg a rémálmok miatt forgolódik nyugtalanul. Suttogása megtölti a feszültséggel tele lévő levegőt:
-Nem vagyok rossz... Nem tehetek róla... Minden az ő hibája... Kihasználtak...Megerőszakolt...
-Megerőszakoltak?-suttogok elfulladtan.. A hirtelen jövő szörnyű magyarázat miatt meglepődöm és ráébredek mennyire rosszul ítélkeztem felette megint... Forr a vérem, ahogy a meglepődést a hirtelen, számomra is újdonságként ható düh és a harag veszi át.
-Nem ezt érdemelted... -suttogtam, miközben Ayu könnyei gyors iramban folytak le az arcán. A következő pillanatban már csak azt veszem észre, hogy az ágyra ülve a karjaimba veszem Ayumi-t miután ökölbe szorított kezemet ellazítom. Először küzd az érintésem ellen, de halk hangon próbálom megnyugtatni a haját simogatva.
-Minden rendben van... Nem fog többé bántani senki... Nem engedem, hogy bárki is bántson...-suttogom neki, ő pedig egyre erősebben kapaszkodik belém. A szorítása erős, olyan mintha az életet szorongatná azokkal a vékony, apró kezeivel, amelyeket az anyaság megedzett.
-Nem, nem...kérlek, ne-sikít fel, majd szemei felnyílnak. Érzem hevesen dobogó szívét és azt is, ahogy átjárja a jeges rémület.
-Újra eljött.. Megtalált...és elvitte Yoogeum-ot..
-Sshh, minden rendben van. Nincs itt senki rajtunk kívül. Nem engedem, hogy Yoogeum-ot vagy akár téged bántsanak... ebben a házban-tettem hozzá a végén, mikor rájöttem, hogy mit is mondtam ki akaratlanul.
-Köszönöm-suttogta azon az édes hangján, ami szédítően gyönyörű volt. Láttam, ahogy még egy ideig küzd a gondolataival, így csak annyit mondtam:
-Aludj csak, én álmodom...-és ez éppen elég volt. Nem kérdezett semmit, csak lehunyta a szemeit és percek múlva már aludt is. Olyan békésen szuszogott,hogy a mellkasom hevesen,fájón dübörögve próbált kitörni a mellkasomból, ami miatt nem is mertem megmoccanni. Féltem, hogy felkelteném a mocorgásommal, pedig most pihenésre van szüksége. Másrészről viszont nekem is pihennem kellene, az érzéseimet kellene pihenőre tenni... Annyi év maszk általi rejtőzködés után most úgy érzem ezek a bennem lévő érzések ki akarnak törni a mellkasomból... pedig tudom, hogy nem állok készen arra, hogy a szerelem hurrikánként elsöpörje annak az álarcnak a lenyomatát, amivel elnyomtam az érzéseimet... Mégis most csak azt akarom tenni, amit Ayumi-nak mondtam: Álmodni, míg ő alszik... Álmodni azokról a boldog napokról, amikor még valóban én én voltam és nem fordultam ki magamból és most legfőképpen álmodni egy olyan jövőről, amiben újra önmagam lehetek...vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése