Chapter 1-A válogató...
Key szemszöge:
-Key, be tudnál ugrani az irodámba?-hangzott fel a főnököm üzenete a telefonból, miközben a Párizsban vett cipőimet rendezgettem a dormban.
-Már megint mit tehettem?-fordítottam a fejemet idegesen a telefon felé. Morcosan emeltem fel a mobilt a kanapéról, hogy visszaírhassak nemsokára ott leszek, majd visszasüppedtem a fotelba...
-Mégis miért én vagyok az, aki a végén egyedül maradt?-kérdezem a plafontól, de nem válaszol a kérdésemre... Az egész dorm üresen kong, senki nem ad választ, mindenki elment itthonról... Onew elutazott, Taemin próbál, Minho Linával randizik, Jonghyun pedig éppen valamelyik csajával van a sok közül... Valahogy mindenkinél beütött a tavasz és csak én maradtam állandó tagja a dorm-nak... Próbáltam elterelni a figyelmemet az ürességről, ami körbevesz, de nem megy. Akárhová nézek a régi dolgok jutnak eszembe, mikor még nem kellett bajlódnunk a nő ügyekkel és nyugodtan mehettünk el inni, csajozni, stb, ha volt egy kis szabadidőnk. Hogy most mi van? Mind gyáva nyúl lett, egyik se jön, ha hívom és szinte mindig ugyanazzal az unalmas kifogással kergetnek ki a világból:
-Ne haragudj Key, de most nem jó, más dolgunk van- utánozom őket gúnyosan.
-Szia Key-köszön rám Minho, ahogy belép Linával, kizökkentve engem.
-Sz-sziasztok-hebegek, miközben próbálom kitalálni mennyit hallottak az iméntiekből.
-Átjöttünk Linával filmet nézni, ja és Onew mondta, hogy hívd fel-bújnak el Minho szobájába, mielőtt bármit kérdeznék, így végül nem sokat beszélgetünk, ahogy az lenni szokott.
-Nem, és nem.. Minden rendben van, Key-mondom magamnak, hogy elűzzem a rám törő szomorúság legkisebb rezdüléseit. Mikor úgy érzem teljesen ép vagyok,tárcsázom Onew-t.
-Onew?
-Key!-kiállt bele a telefonba, én pedig kis híján elejtem a telefont.
-Miért hívtál?-kérdem bizonytalanul, arra várva, hogy Onew kiadjon nekem valami feladatot,mert már csak a munka miatt keressük egymást.
-Nem kereshetlek csak úgy? Az utóbbi hetekben nem beszéltünk sokat. Tudod, Sarah leköti minden energiámat, szerencsés ember vagyok-a hangja vidám, mintha ajándékot kapott volna valakitől.
-Örülök, hogy ennyire boldog vagy...-válaszolom elcsigázottan.
-Hol a lelkes fashionista?-kérdezi vicceskedve, majd komolyabb hangon megkérdi mi a baj.
-Semmi, örülök, hogy mindannyian boldogok vagytok a választottjaitokkal-próbálok lelkesnek tűnni, de kicsit robotikusnak érzem a hangom, mintha teljesen monoton lenne minden.
-Kéne neked egy barátnő, aki igazán szeret. Talán bemutatlak pár embernek, ha visszaérek, rendben?
-Nézem, keresem a szépséget. Bennük megvan. Benned? Amit eddig láttam, az azt mutatja nem. Nem látom benned azt a szépséget, amit valódi szépségnek nevezünk. Kívülről használhatod a sminkedet, az álarcodat, de belül... Csak egy undorító, arrogáns ember vagy, aki nem törődik senkivel sem, a maga jólétén kívül....A showműsorokban eladhatod magad, de miután már nem játszod a szereped... Akkor látszik igazán mennyire megkeseredett ember vagy, Kim Kibum -mondom ki a belső gondolataimat, amiket teljesen komolyan gondolok. Key figyelmesen hallgat, egy pillanatra látom, ahogy nyugodt, rideg maszkja leesik, és megremeg...
Mindez csak a pillanat műve, mivel a következő pillanatban rám kiált:
-Takarodj... Takarodj innen, a meghallgatásodnak vége... Elutasítva-süvít a levegőbe határozott hangja.
-Key, ülj le... Itt én döntök arról, hogy felveszünk-e valakit vagy sem-fordul a szőkéhez idegesen, majd felém pillant, miután a másik leült.
-Ayumi.. Itt nem tűrjük az ilyen magatartásformát... Viszont ezzel a kis szócsatával és alkuval kíváncsivá tett... Valóban megtudja csinálni azt, amit mondott? Key senkinek nem könyörgött, engem pedig érdekel, hogy mit tud kihozni az alku megvalósításából. Kap egy esélyt... A két hét múlva történő meghallgatásig van ideje véghez vinni azt, amire vállalkozott. Sok szerencsét, holnap jöjjön be az irodámba, hogy megvitassuk a részleteket-mosolyog rám, még hallom, ahogy Key szitkozódva próbál nemet mondani, miközben én Yoogeun-nal kilépve jövök rá, mire is vállalkoztam.
-Mégis miért én vagyok az, aki a végén egyedül maradt?-kérdezem a plafontól, de nem válaszol a kérdésemre... Az egész dorm üresen kong, senki nem ad választ, mindenki elment itthonról... Onew elutazott, Taemin próbál, Minho Linával randizik, Jonghyun pedig éppen valamelyik csajával van a sok közül... Valahogy mindenkinél beütött a tavasz és csak én maradtam állandó tagja a dorm-nak... Próbáltam elterelni a figyelmemet az ürességről, ami körbevesz, de nem megy. Akárhová nézek a régi dolgok jutnak eszembe, mikor még nem kellett bajlódnunk a nő ügyekkel és nyugodtan mehettünk el inni, csajozni, stb, ha volt egy kis szabadidőnk. Hogy most mi van? Mind gyáva nyúl lett, egyik se jön, ha hívom és szinte mindig ugyanazzal az unalmas kifogással kergetnek ki a világból:
-Ne haragudj Key, de most nem jó, más dolgunk van- utánozom őket gúnyosan.
-Szia Key-köszön rám Minho, ahogy belép Linával, kizökkentve engem.
-Sz-sziasztok-hebegek, miközben próbálom kitalálni mennyit hallottak az iméntiekből.
-Átjöttünk Linával filmet nézni, ja és Onew mondta, hogy hívd fel-bújnak el Minho szobájába, mielőtt bármit kérdeznék, így végül nem sokat beszélgetünk, ahogy az lenni szokott.
-Nem, és nem.. Minden rendben van, Key-mondom magamnak, hogy elűzzem a rám törő szomorúság legkisebb rezdüléseit. Mikor úgy érzem teljesen ép vagyok,tárcsázom Onew-t.
-Onew?
-Key!-kiállt bele a telefonba, én pedig kis híján elejtem a telefont.
-Miért hívtál?-kérdem bizonytalanul, arra várva, hogy Onew kiadjon nekem valami feladatot,mert már csak a munka miatt keressük egymást.
-Nem kereshetlek csak úgy? Az utóbbi hetekben nem beszéltünk sokat. Tudod, Sarah leköti minden energiámat, szerencsés ember vagyok-a hangja vidám, mintha ajándékot kapott volna valakitől.
-Örülök, hogy ennyire boldog vagy...-válaszolom elcsigázottan.
-Hol a lelkes fashionista?-kérdezi vicceskedve, majd komolyabb hangon megkérdi mi a baj.
-Semmi, örülök, hogy mindannyian boldogok vagytok a választottjaitokkal-próbálok lelkesnek tűnni, de kicsit robotikusnak érzem a hangom, mintha teljesen monoton lenne minden.
-Kéne neked egy barátnő, aki igazán szeret. Talán bemutatlak pár embernek, ha visszaérek, rendben?
-Ki ne ismerne? Ha akarnék barátnőt, már rég lenne... Csak egy csettintésembe kerülne..-mímelek csettintést lazán.
-Ezt nem tagadom, de túlságosan válogatsz a lányok közt... Senki nem elég jó neked..
-Ez csak természetes Hyung, különleges lánynak kell lennie... Olyannak, aki után megfordulnak az emberek és irigykedve figyelnek, hogy milyen szépségnek vagyok a birtokában, legyen stílusa is, mint nekem és humorérzéke.
-Kicsit sokat vársz, nem? Szerintem az a lényeg, hogy igazán szeressen és megértsen.
-Hyung, hidd el nincs ilyen személy itt Seoul-ban. Legfeljebb a családanyáknak van őszinte szeretet a szívükben, de velük elvből nem kezdek-nevetek fel gúnyolódva.
-Remélem egyszer találsz egy lányt, aki tényleg olyan, amilyennek szeretnéd és elengeded azokat a fájdalmas eml...
-Messzire mész, Hyung!-emelem fel a hangomat, de egyből meg is bánom. Onew hallgat a vonal végén...
-Ne haragudj, most mennem kell... Érezd jól magad, Hyung- bontom a vonalat, mielőtt bármit válaszolna. Egy ideig a szekrényemben kutatok megfelelő kabátért, majd miután kiválasztottam a darabot, magamra kanyarítottam, felhúztam a cipőmet és a kocsi felé vettem az irányt kizárva minden gondolatot a fejemből...
-Végre, késtél! A meghallgatásra már itt vannak az újoncok-hadar a főnököm, én pedig értetlenül nézek rá.
-Mi közöm nekem az újoncokhoz?
-Segítened kell a zsűrizésben, Key.
-Azt hittem Jonghyun-t kérted-felelem lazán.
-Csak hogy a Casanova ki tudja hol jár-kel most. Ugorj be a helyére!-kér, habár inkább követelésnek hangzik, én pedig természetesen bólintok egyet, mint mindig.
Ayumi szemszöge:
Az egész repülőúton a kisfiam izgatott csiripelésére figyelek, ahogy az ablakra tapadva meséli el mi mindent lát a világból. 4 éves korára igazi kis szószátyár lett és dús fantáziájára, gyermeki őszinteségére már most szomjaznak a felnőttek, ahogy én is. Bevallom a fiam képes megadni nekem azt a boldogságot, amire már nem is számítottam, ő lett az én kis csillagom, ahogy nőtt, mint a gombák. A repülőút alatt halkan dúdolgatok, igyekszem elaltatni Yoogeun-t, hogy ne a meghallgatás alatt aludjon el, miközben én énekelek. A fiam napi 24 órát igényel akár a többi gyerek, de úgy gondolom szép lassan kezd ő is felnőni, legalábbis úgy viselkedik akár egy kis felnőtt. Persze, sosem hagynám magára, hiszen az édesanyja vagyok, de nem én lennék az első anyuka, aki turnékra megy és mégis a gyerekei gyakran látják. Olyan anya akarok lenni, aki ott lesz Yoogeun-nak bármikor, hogy bármit megadjon, amire szüksége van és aki képes boldoggá tenni másokat a dalaival. Ez az én álmom, ezért dolgoztam annyit az utóbbi években Yoogeun születése után, hogy visszanyerjem a formámat nagyjából. A mai napra edzettem magam, hogy bejuthassak az SMTOWN életébe, az egész utat ezért tettem meg és Yoogeun-ért, mert mikor meggondoltam magam édes, kis pofijával bátorított, hogy kövessem az utamat.
Most a cél előtt mégis megremegek és a gyomrom fel-le liftezik a gondolatra, hogy nemsokára kipróbálhatom magam álmaim munkájában. A hotelban letettük a cuccainkat, a szállást a mai napra foglaltam le, ha nem sikerül, akkor visszamegyünk Japánba, ha viszont mégis összejön, akkor albérletbe kell költözzünk. Nem futja sajnos másra, a repülőjegyet is a szüleim támogatásával kapartam össze... Yoogeun az ágyon pihenve szunyókál békésen, míg én átöltözöm. A hajamat felkötöm, felveszek egy sima farmert és egy hosszított pólót, hogy ne lássák a még nem éppen izmosnak nevezhető hasamat. A táskámba beleteszem a fontosabb dolgaimat, majd felkeltem Yoogeun-t és elindulunk.
A meghallgatáson tömegek tolonganak, én pedig izgatottan ülök le a nekem adott sorszámmal, Yoogeun-nal az ölemben. Néhányan velem egykorú, 23 éves lány pislog rám értetlenkedve.
-Mit keres itt egy anyuka?
-Nem tudom, olyan 30-35 körül lehet, az is lehet, hogy a fiát hozta a meghallgatásra-susmognak körülöttem az emberek. Yoogeun-ra nézek, aki frusztráltan bámulja a lányokat, majd megszólal:
-Anya énekes lesz!-tapsikol, mintha máris valóra vált volna, amit kimondott. A lányok végül felhúzott orral fordulnak el tőlünk, miközben elhalad előttünk a zsűri: Lee Sooman, Boa, Tiffany és Key... Állj, mit keres itt Key? Úgy volt, hogy Jonghyun lesz a 4. tag. A többiek is ámulva nézik őket, majd behívják az elsőt, a másodikat, a harmadikat és így tovább, míg végül engem szólítanak. Aggódva lépek be Yoogeun kezét fogva. Boa kedvesen mosolyog le ránk, Tiffany szintén, habár a reakciója visszafogottabb.. Nos, Key... A reakciója enyhén sértő, ahogy végigmér és meghökkenve tapasztalja a jelentkezési lapom átnézése után, hogy valóban 23 éves vagyok...
-Jó napot! Ayumi Hibiki vagyok, 23 éves, Japánból, ő pedig a kisfiam, Yoogeun- hajolok meg, Yoogeun nehézkesen utánozza a mozdulataimat, miközben a TV-ben látott hírességek visszaköszönnek.
-Milyen számmal készültél ma?
-Speak Now-felelem émelygő gyomorral. Lee Sooman int, hogy kezdjem, de Boa félbeszakítja:
-Yoogeun, nem lenne kedved innen nézni anyukádat velem és Key-jel?-kérdezi, Yoogeun pedig egy kis noszogatás után az ölébe ül.
-Jól van, nem érünk rá egész nap, kezdheted-Key sürgetve emeli fel a hangját irányomban, míg én a hangszerek elé lépek, kiválasztok egy gitárt, majd visszapattanok a helyemre és elkezdem a dalt.
A hangom megremeg az első percekben, de ahogy ránézek Yoogeun-ra, aki Boa öléből integet nekem mosolyogva a bátorság belém árad és megbotlás nélkül éneklem tovább a dalt. A végén felmérem a zsűri reakcióit, Lee Sooman tétovázik, Key pedig valamit susog neki és a lapjára mutogat a tollával dühödten. Kicsit ijedten várom az eredményemet, de a zsűri elnöke és Key még mindig csendes vitát folytat valamiről. Végül Boa töri meg a csendet:
-Igazán remek előadást láthattunk, tetszett a dolog egyszerűsége, remekül áll a gitár a kezedben, szépen játszol. Ahogy láttam a ritmusból nem estél ki, a hangtechnikádon még lehet csiszolni. Szívesen látnék tőled a későbbiekben egy gyorsabb számot koreográfiával.
-Köszönöm-hajoltam meg.
-Egyet kell értsek Boa-val, a későbbiekben, ha sokat és kitartóan gyakorolsz, akkor egy-két év múlva debütálhatsz is. A hangod különleges, alapvetően kedves személyiség vagy, könnyen eladhat...-Key nagy csattanással tette le az asztalra a poharát.
-Kedves? Különleges? Ki ne mondd, hogy eladható, Fany-kiáltott fel, ahogy rám és a többiekre nézett forrt a dühtől.
-Legyetek vele őszinték és ne hazudjatok a képébe ilyen szavakkal, hogy különleges, tehetséges. Ne mondjátok azt a tipikus mondattal, hogy majd felhívjuk az eredménye tájékoztatása miatt. Mindannyian tudjuk, hogy ez sosem fog megtörténni..Semmi különleges nincs benne, nem eladható, nem felel meg semminek itt azon kívül, hogy a hangja nem olyan rossz... Főnök, ha felveszed,azzal csak bajt hozol a fejünkre... Nem fogják elfogadni a fanok, nem olyan ártatlan, hogy egy lánybandába felvedd, nem olyan tehetséges, hogy szólóként debütáljon... Az istenért! Gyereke van, szerintetek melyik debütáló lánybandába férne be így?
-Kicsit sokat vársz, nem? Szerintem az a lényeg, hogy igazán szeressen és megértsen.
-Hyung, hidd el nincs ilyen személy itt Seoul-ban. Legfeljebb a családanyáknak van őszinte szeretet a szívükben, de velük elvből nem kezdek-nevetek fel gúnyolódva.
-Remélem egyszer találsz egy lányt, aki tényleg olyan, amilyennek szeretnéd és elengeded azokat a fájdalmas eml...
-Messzire mész, Hyung!-emelem fel a hangomat, de egyből meg is bánom. Onew hallgat a vonal végén...
-Ne haragudj, most mennem kell... Érezd jól magad, Hyung- bontom a vonalat, mielőtt bármit válaszolna. Egy ideig a szekrényemben kutatok megfelelő kabátért, majd miután kiválasztottam a darabot, magamra kanyarítottam, felhúztam a cipőmet és a kocsi felé vettem az irányt kizárva minden gondolatot a fejemből...
-Végre, késtél! A meghallgatásra már itt vannak az újoncok-hadar a főnököm, én pedig értetlenül nézek rá.
-Mi közöm nekem az újoncokhoz?
-Segítened kell a zsűrizésben, Key.
-Azt hittem Jonghyun-t kérted-felelem lazán.
-Csak hogy a Casanova ki tudja hol jár-kel most. Ugorj be a helyére!-kér, habár inkább követelésnek hangzik, én pedig természetesen bólintok egyet, mint mindig.
Ayumi szemszöge:
Az egész repülőúton a kisfiam izgatott csiripelésére figyelek, ahogy az ablakra tapadva meséli el mi mindent lát a világból. 4 éves korára igazi kis szószátyár lett és dús fantáziájára, gyermeki őszinteségére már most szomjaznak a felnőttek, ahogy én is. Bevallom a fiam képes megadni nekem azt a boldogságot, amire már nem is számítottam, ő lett az én kis csillagom, ahogy nőtt, mint a gombák. A repülőút alatt halkan dúdolgatok, igyekszem elaltatni Yoogeun-t, hogy ne a meghallgatás alatt aludjon el, miközben én énekelek. A fiam napi 24 órát igényel akár a többi gyerek, de úgy gondolom szép lassan kezd ő is felnőni, legalábbis úgy viselkedik akár egy kis felnőtt. Persze, sosem hagynám magára, hiszen az édesanyja vagyok, de nem én lennék az első anyuka, aki turnékra megy és mégis a gyerekei gyakran látják. Olyan anya akarok lenni, aki ott lesz Yoogeun-nak bármikor, hogy bármit megadjon, amire szüksége van és aki képes boldoggá tenni másokat a dalaival. Ez az én álmom, ezért dolgoztam annyit az utóbbi években Yoogeun születése után, hogy visszanyerjem a formámat nagyjából. A mai napra edzettem magam, hogy bejuthassak az SMTOWN életébe, az egész utat ezért tettem meg és Yoogeun-ért, mert mikor meggondoltam magam édes, kis pofijával bátorított, hogy kövessem az utamat.
Most a cél előtt mégis megremegek és a gyomrom fel-le liftezik a gondolatra, hogy nemsokára kipróbálhatom magam álmaim munkájában. A hotelban letettük a cuccainkat, a szállást a mai napra foglaltam le, ha nem sikerül, akkor visszamegyünk Japánba, ha viszont mégis összejön, akkor albérletbe kell költözzünk. Nem futja sajnos másra, a repülőjegyet is a szüleim támogatásával kapartam össze... Yoogeun az ágyon pihenve szunyókál békésen, míg én átöltözöm. A hajamat felkötöm, felveszek egy sima farmert és egy hosszított pólót, hogy ne lássák a még nem éppen izmosnak nevezhető hasamat. A táskámba beleteszem a fontosabb dolgaimat, majd felkeltem Yoogeun-t és elindulunk.
A meghallgatáson tömegek tolonganak, én pedig izgatottan ülök le a nekem adott sorszámmal, Yoogeun-nal az ölemben. Néhányan velem egykorú, 23 éves lány pislog rám értetlenkedve.
-Mit keres itt egy anyuka?
-Nem tudom, olyan 30-35 körül lehet, az is lehet, hogy a fiát hozta a meghallgatásra-susmognak körülöttem az emberek. Yoogeun-ra nézek, aki frusztráltan bámulja a lányokat, majd megszólal:
-Anya énekes lesz!-tapsikol, mintha máris valóra vált volna, amit kimondott. A lányok végül felhúzott orral fordulnak el tőlünk, miközben elhalad előttünk a zsűri: Lee Sooman, Boa, Tiffany és Key... Állj, mit keres itt Key? Úgy volt, hogy Jonghyun lesz a 4. tag. A többiek is ámulva nézik őket, majd behívják az elsőt, a másodikat, a harmadikat és így tovább, míg végül engem szólítanak. Aggódva lépek be Yoogeun kezét fogva. Boa kedvesen mosolyog le ránk, Tiffany szintén, habár a reakciója visszafogottabb.. Nos, Key... A reakciója enyhén sértő, ahogy végigmér és meghökkenve tapasztalja a jelentkezési lapom átnézése után, hogy valóban 23 éves vagyok...
-Jó napot! Ayumi Hibiki vagyok, 23 éves, Japánból, ő pedig a kisfiam, Yoogeun- hajolok meg, Yoogeun nehézkesen utánozza a mozdulataimat, miközben a TV-ben látott hírességek visszaköszönnek.
-Milyen számmal készültél ma?
-Speak Now-felelem émelygő gyomorral. Lee Sooman int, hogy kezdjem, de Boa félbeszakítja:
-Yoogeun, nem lenne kedved innen nézni anyukádat velem és Key-jel?-kérdezi, Yoogeun pedig egy kis noszogatás után az ölébe ül.
-Jól van, nem érünk rá egész nap, kezdheted-Key sürgetve emeli fel a hangját irányomban, míg én a hangszerek elé lépek, kiválasztok egy gitárt, majd visszapattanok a helyemre és elkezdem a dalt.
A hangom megremeg az első percekben, de ahogy ránézek Yoogeun-ra, aki Boa öléből integet nekem mosolyogva a bátorság belém árad és megbotlás nélkül éneklem tovább a dalt. A végén felmérem a zsűri reakcióit, Lee Sooman tétovázik, Key pedig valamit susog neki és a lapjára mutogat a tollával dühödten. Kicsit ijedten várom az eredményemet, de a zsűri elnöke és Key még mindig csendes vitát folytat valamiről. Végül Boa töri meg a csendet:
-Igazán remek előadást láthattunk, tetszett a dolog egyszerűsége, remekül áll a gitár a kezedben, szépen játszol. Ahogy láttam a ritmusból nem estél ki, a hangtechnikádon még lehet csiszolni. Szívesen látnék tőled a későbbiekben egy gyorsabb számot koreográfiával.
-Köszönöm-hajoltam meg.
-Egyet kell értsek Boa-val, a későbbiekben, ha sokat és kitartóan gyakorolsz, akkor egy-két év múlva debütálhatsz is. A hangod különleges, alapvetően kedves személyiség vagy, könnyen eladhat...-Key nagy csattanással tette le az asztalra a poharát.
-Kedves? Különleges? Ki ne mondd, hogy eladható, Fany-kiáltott fel, ahogy rám és a többiekre nézett forrt a dühtől.
-Legyetek vele őszinték és ne hazudjatok a képébe ilyen szavakkal, hogy különleges, tehetséges. Ne mondjátok azt a tipikus mondattal, hogy majd felhívjuk az eredménye tájékoztatása miatt. Mindannyian tudjuk, hogy ez sosem fog megtörténni..Semmi különleges nincs benne, nem eladható, nem felel meg semminek itt azon kívül, hogy a hangja nem olyan rossz... Főnök, ha felveszed,azzal csak bajt hozol a fejünkre... Nem fogják elfogadni a fanok, nem olyan ártatlan, hogy egy lánybandába felvedd, nem olyan tehetséges, hogy szólóként debütáljon... Az istenért! Gyereke van, szerintetek melyik debütáló lánybandába férne be így?
-Kibum, fékezd a nyelved, kérlek...
-Az igazat mondom... Ezt te is tudod.. A mai napon neki mondtátok a legnagyobb hazugságokat. Mindannyian csak szánalmat éreztek iránta, nem igaz? Azért mert ilyen fiatalon lett édesanya? Nem a mi dolgunk szánalomból felvenni valakit, akivel később semmit nem tudunk tenni. Így akarod felnevelni a fiad? Azt akarod, hogy sose lásson? Mondd csak meddig bírnád a távollétet, a diétákat, amik felemésztik az immunrendszered? A fájdalmas sérüléseket, a könyörtelen edzések után? Esélyed sincs... Menj haza-int le, mielőtt felszólalhatnék. A szavaitól forr bennem a méreg.
-Mégis mit képzel magáról? Honnan tudja mire vagyok képes?-remeg a hangom, miközben felnézek rá, hogy megmondjam neki nincs igaza velem kapcsolatban. Gúnyos mosolyra húzza a száját, majd nyugodtan válaszol:
-Kicsi lány, olyan helyen játszadozz, amihez felnőttél eléggé. Ez nem a te szakterületed, fogadd el-fordul el tőlem és kezdi el pakolni a cuccait.
-BEBIZONYÍTOM!-kiáltok rá, hogy rám figyeljen. Meghökkenve fordul meg.
-Mégis milyen jogon emeled fel a hangodat velem szemben? Nem tudod ki vagyok?
-Nagyon is tudom...Ha sikerül olyanná válnom, mint azok, akiket felvettek és bebizonyítom, hogy ide való vagyok.... Akkor...-próbálom meggyőzni, miközben az utolsó szalmaszálakba kapaszkodom.
-Mégis mit képzel magáról? Honnan tudja mire vagyok képes?-remeg a hangom, miközben felnézek rá, hogy megmondjam neki nincs igaza velem kapcsolatban. Gúnyos mosolyra húzza a száját, majd nyugodtan válaszol:
-Kicsi lány, olyan helyen játszadozz, amihez felnőttél eléggé. Ez nem a te szakterületed, fogadd el-fordul el tőlem és kezdi el pakolni a cuccait.
-BEBIZONYÍTOM!-kiáltok rá, hogy rám figyeljen. Meghökkenve fordul meg.
-Mégis milyen jogon emeled fel a hangodat velem szemben? Nem tudod ki vagyok?
-Nagyon is tudom...Ha sikerül olyanná válnom, mint azok, akiket felvettek és bebizonyítom, hogy ide való vagyok.... Akkor...-próbálom meggyőzni, miközben az utolsó szalmaszálakba kapaszkodom.
-Sosem fogom engedni, hogy ez megtörténjen... Nincs meg benned az, ami kell... Fogadd el.. -vág a szavamba, mielőtt befejezhetném.
-Tudod mit... Tudok egy jobb alkut...-szegem fel a fejemet dacosan...
-A következő meghallgatás időpontjára mellettem fogsz állni és te fogsz kérni,hogy maradjak... -a szavak lógnak a teremben, mindenki feszülten figyel,hogy mit reagál..
-A következő meghallgatás időpontjára mellettem fogsz állni és te fogsz kérni,hogy maradjak... -a szavak lógnak a teremben, mindenki feszülten figyel,hogy mit reagál..
-Hogy tudsz ilyen nyugodtan hazudni magadnak? Miért nem fogadod el a valóságot az álomvilág helyett? Semmi keresnivalód itt...
-Azért, mert meg fogom tanítani neked, hogy lásd meg a valódi szépséget... Készülj fel, Kim Kibum!-mondom neki feszülten.
-Nevetséges... Tudom mi a valódi szépség, nézz csak rám, vagy akár Fany-ra, akár Boa-ra. Talán ők nem szépek?-Nézem, keresem a szépséget. Bennük megvan. Benned? Amit eddig láttam, az azt mutatja nem. Nem látom benned azt a szépséget, amit valódi szépségnek nevezünk. Kívülről használhatod a sminkedet, az álarcodat, de belül... Csak egy undorító, arrogáns ember vagy, aki nem törődik senkivel sem, a maga jólétén kívül....A showműsorokban eladhatod magad, de miután már nem játszod a szereped... Akkor látszik igazán mennyire megkeseredett ember vagy, Kim Kibum -mondom ki a belső gondolataimat, amiket teljesen komolyan gondolok. Key figyelmesen hallgat, egy pillanatra látom, ahogy nyugodt, rideg maszkja leesik, és megremeg...
Mindez csak a pillanat műve, mivel a következő pillanatban rám kiált:
-Takarodj... Takarodj innen, a meghallgatásodnak vége... Elutasítva-süvít a levegőbe határozott hangja.
-Key, ülj le... Itt én döntök arról, hogy felveszünk-e valakit vagy sem-fordul a szőkéhez idegesen, majd felém pillant, miután a másik leült.
-Ayumi.. Itt nem tűrjük az ilyen magatartásformát... Viszont ezzel a kis szócsatával és alkuval kíváncsivá tett... Valóban megtudja csinálni azt, amit mondott? Key senkinek nem könyörgött, engem pedig érdekel, hogy mit tud kihozni az alku megvalósításából. Kap egy esélyt... A két hét múlva történő meghallgatásig van ideje véghez vinni azt, amire vállalkozott. Sok szerencsét, holnap jöjjön be az irodámba, hogy megvitassuk a részleteket-mosolyog rám, még hallom, ahogy Key szitkozódva próbál nemet mondani, miközben én Yoogeun-nal kilépve jövök rá, mire is vállalkoztam.
Látom vannak itt ismerős párosok. ^^ A rész nagyon tetszett, nagyon izgalmasnak tűnik. Ayumi jól tette, hogy visszaszólt neki. 2 hét? Tuti sikerül neki. ;) Arra nagyon kíváncsi leszek, hogy milyen módon. :) A kisfia aranyos, bár sejteni lehetett, hogy megdöbbenek, hogy ilyen fiatal létére anyuka. Ayumi kitartó, ami jól jön, hisz Key nehéz eset lesz. Key most még tiltakozik, de utána tényleg könyörögni fog? Na majd meglátjuk. ^^ Nagyon imádtam és nagyon várom a folytatást! ^^
VálaszTörlés