Chapter 3-Similarity
Ayumi szemszöge:
Hajnali 5 órakor megszólal az ébresztőm halk, visszafogott hangja, hogy ne ébresszem fel Yoogeun-t mellettem. Kikászálódok az ágyból, megpuszilom a kisfiam arcocskáját, majd nyújtózkodva elindulok a konyha felé... Minden olyan békés, félálomban baktatok ki a hálóingemben csukott szemekkel, hogy ételt készítsek Yoogeun-nak... Nos, addig a pillanatig, míg neki nem ütközök valaminek, ami keményebb, mint a fal és melegebb a hőmérséklete.Hagyom, hogy pihenjek egy kicsit, hiszen annyira kellemes érzés támaszkodni egy kicsit másra. Kifújom a levegőt, ahogy az eddig történt dolgokra gondolok.
-Umm, ne haragudj...-suttog valaki a fülembe, a lehelete mentolos, mint aki most mosott fogat. Mégis mióta vannak ilyen remek hallucinációim? Mivel ez nem lehet más csak egy álom, hiszen Yoogeun-nal élek egy albérletben, ahol egy felnőtt férfi sem tartózkodik.
-Itt meg mi folyik? Minho, mi baja a piócának, hogy ennyire rád tapadt?-ver fel a képzeletem csodáiból egy harsány, idegesítő hang. Kinyitom a szemeimet, elhátrálok, majd elhűlve nézek az előttem feltáruló kockákra, és bocsánatkérő pillantásokat lövellek Minho felé. Ezután Key-t pillantom meg, mint zaj forrását és rájövök, hogy tegnap éjjel pakoltam át a dolgaimat a SHINee dorm-jába. Key vigyorától zavarba jövök és csak még jobban szégyellem magamat az előbbiért.
-Értem már... Tehát most próbálsz manipulálni ezzel a pirulásos jeleneteddel, de valójában mindent elterveztél, nem? Így minden világos... Áruld el nekem, kedvesem-lép közelebb, ajkain féloldalas mosoly, amely számomra azt jelenti, talált valami apró dolgot, amit felhozhat ellenem a piszkálódásai eszközeként.
-Mit szeretnél?-kérdezem, igyekszem magabiztos lenni, hogy ne adjam át magam teljesen a mosolyának.
-Hány férfival játszottál már el ezzel a szelíd lány magatartásformának a megjátszásával?
-Miről beszélsz?-próbálok rájönni mégis mire célzott az előző mondatával.
-Nyilvánvaló, hogy előre megjátszottad az egész beválogatásodat, és úgy intézted a dolgokat, hogy ide kerülj a dorm-unkba. Mondd csak egy antifan vagy, aki szét akarja verni a bandákat úgy, hogy megpróbálod elcsábítani, majd egymás ellen fordítani a tagokat? Vagy talán egyszerűen csak ennyire nagy játékos vagy? Le merem fogadni, hogy Yoogeun apja sem tudta mi történik vele.. Őt is csak behálóztad, majd felfaltad, akár a fekete özvegyek? Kíváncsi lennék hova juttattad szegény fickót...
-Key, elég legyen!-csitítja Minho, de ő csak folytatja, egyre csak zúdulnak rám a kérdések, amiket már meg sem hallok a fejemben zajló gondolatok miatt. Lehunyom a szemeimet, majd erőltetem magam, hogy Key-re összpontosítsak.
-Yoogeun csak egy véletlen volt, nem? Igazándiból soha nem akartad őt, se az anyaságot, iga...-nem hagyom, hogy befejezze. A méregtől remegve csapom arcon, miközben a könnyek lecsorognak az arcomon.
-MÉGIS MIT TUDSZ TE? KI VAGY TE, HOGY ÍTÉLKEZZ FELETTEM ÉS A DÖNTÉSEIM FELETT? Sosem volt egyetlen gondod sem, így honnan is tudnád min mentem keresztül. Egyedül én tehetek szemrehányást magamnak, senki más...Yoogeun a legjobb dolog, ami az életemben történt és mindig is akartam őt, tehát ne merj így beszélni velem még egyszer, különben esküszöm pár hétig a kórházban fogsz rohadni...-megfordulok, hogy ne lássa a könnyeimet, majd a konyhába indulok, nem engedem, hogy újra hozzám szóljon...
Key szemszöge:
-Túlzásokba estél, Kibum...-néz rám idegesen Minho. Tudom, hogy igaza van, de nem akarom elismerni. Nem kellett volna azt mondanom, amit. Csak egy viccnek indult az újabb összeesküvés elméletem, nem hittem volna, hogy ide lyukadunk ki... Én és a lepcses szám... Minho fejcsóválva fordul vissza a szobája felé:
-Neked kell helyre hoznod...-majd az ajtó csapódik, én pedig egyedül maradok... A folyosó üres és halk, egészen addig, míg valaki sírása meg nem tölti a teret. Yoogeun... Francba..
Az ajtóig rohanok, de Ayumi hamarabb odaért, mint én. Az ajtót igyekszik kinyitni, de az megtagadja a művelet bekövetkezését és ellenáll minden csapásnak, amit Ayu mérgében rázúdít.
-Nyílj már ki, a fenébe... NYÍLJ KI!-síkit fel, miközben Yoogeun a túloldalon sír. Megragadom Ayumit a vállánál fogva, ő pedig aggódva néz fel rám és a kezét tördeli.
-Mégis mit művelsz? Ki kell nyitnom!
-Azzal nem segítesz, ha sírsz és kiabálsz, ráhozod Yoogeun-ra a szívbajt. Állj odébb és nyugodj meg-kérem higgadtan, majd én is megpróbálom kinyitni az ajtót, amely nem enged. Yoogeun kiabálása pedig megállíthatatlan.
-Yoogeun, figyelj rám egy kicsit. Mindjárt kinyitjuk az ajtót a mamáddal együtt... Minden rendben lesz. Beszélj hozzá-suttogom Ayuminak, aki a könnyeit lenyelve bólint és teszi, amit mondok.
-Kicsim, itt anyu.. Nemsokára kinyitjuk az ajtót, minden rendben van. Semmi baj nem történt, szívem-mondja szívszaggatóan. A jelenet túlságosan ismerős valahonnan, így fájdalmasan nyelek egyet... Hátha így az emlékeimet is elnyelhetem... Addig szórakozom a zárral, míg az ajtó fel nem tárul, Ayu pedig hezitálás nélkül a karjaiba kapja a kisfiát, hogy aztán elárassza az összes megnyugtató szóval, amit csak egy anya tudhat. Mosolyogva szemlélem a jelenetet, aztán rájövök nekem semmi keresnivalóm az ő életükben. Megfordulok, majd kilépek az ajtón, Ayumi utánam kiált, így megállok:
-Kibum, köszönöm...-a szemei könnyektől csillognak, de mosolyog. Egy pillanatra elakad a szavam és minden csípős gondolat eltűnik az elmémből, majd rájövök, hogy mi nem lehetünk barátok, és elkerülöm a pillantását, így végül Yoogeun-ra nézve elmosolyodom:
-Kis haver, szépen kihúztad ezt az időt. Bátor kölyök vagy!-egy pillanatra elmélázom azon, hogy összekócolom a haját, de aztán egyszerűen csak távozom, még azt is elfelejtem megemlíteni, hogy ne szólítson Kibum-nak...
Ayumi szemszöge:
Az előbbi jelenet után meglágyul a szívem egy kissé. Talán mégsem olyan borzasztó Key, mármint amiket reggel a fejemhez vágott, azok továbbra is fájnak, de amit most tett az egész rendes dolog volt tőle. Talán nem kellene annyira ellenségesnek lennem? Talán lehetnénk barátok is? Nem, Ayumi, verd ki a fejedből. Az az idióta biztos megint csak a közeledbe akar kerülni, hogy aztán elbizonytalanítson és eltávolítson... Jobb, ha baráti tekintetben távol maradsz tőle.. Csak munkaként lásd őt, mint egy nagy gyereket, akinek utat kell mutatni, semmi több... Elmélkedésem közepette a konyhába megyek Yoogeun-nal és elkezdek reggelit készíteni mindenkinek, hiszen mégis csak jelenleg a SHINee adja a tetőt a fejünk felé, méghozzá ingyen. Az a legkevesebb, ha főzök rájuk, hiszen így a bérleti díjjal nem kell bajlódnom. Yoogeun mellettem ül és nézi, ahogy elkészítem a reggelit, miközben SHINee dalokat éneklek. Nemsokára megjelenik Minho, én pedig bűntudatosan nézek fel rá:
-Ne haragudj a reggeli miatt... Nem akartam gondot okozni.
-Ugyan, semmi gond. Igazándiból én sajnálom, Key elég csúnyán viselkedett ma reggel veled, de jól tetted, hogy megütötted. Key egy nagy önelégült gyerek, aki nehezen nyílik meg bárkinek is, ne vedd komolyan a szavait..-mosolyog rám kedvesen, én pedig bólintok.
-Köszönöm, hogy informáltál erről. Szeretném, ha elfogadna, mint jövendőbeli kollégát, de eléggé elutasító velem. Talán ma megtörik a jég, nem adhatom fel-kacsintok rá.
-Mi történik itt? Ki főz?-lép be gyanakodva Key.
-Csak én, moss kezet, aztán ülj le az asztalhoz, nemsokára készen lesz-felelek nyugodtan.
-Te gyerekként bánsz velem?-meresztgeti a szemeit rám.
-Ne feleselj, csak csináld, amit mondtam-lövellek felé egy gyilkos pillantást.
-Minho, hallod ezt? Hogy bánhat velem valaki ennyire kegyetlenül? Ráadásul ez a... ez a.. nőszemély az én, ismétlem az ÉN konyhámban teszi az észt- hüledezik Minho mellett.
-Mondanám, hogy rád fért már, de ez nem az én harcom, hanem a tied-paskolja meg a vállát.
-Már a szövetségek is felbomlottak.. Pusztán a perszóna végett, észveszejtő dolgok történnek anélkül, hogy Onew Hyung itt lenne és megállíthatná ezt a káoszt-kap a fejéhez, grimaszokat vágva.
-Ne emlegesd az ördögöt, hiszen még a végén megjelenik-lép be az ajtón Onew, mellette egy aprócska aranyos, egyszerű lány.
-Pudli, hát te is itt vagy. Talán te megállíthatod ezt az apokalipszist. Beszélj a fajtársaddal! Ti, nők mindig hallgattok egymásra. Könyörgök, akadályozd meg, hogy elvegye tőlem a nemrégiben nekem felújított konyhát. Pudli, akarom mondani Sarah, te vagy az utolsó reményem-térdel le a lány elé, majd kezeit összekulcsolva könyörög neki.
-Ne haragudj, de az olyan dráma királynőknek, mint te szenvedniük kell-sétál el mellette könyörtelenül Sarah. Mit ne mondjak kedvelem a lányt, hiszen ő is tudja, hogy kezelje Key szeszélyességét.
-Veszek neked ételt egy hónapig... Pudli, szánd meg szegény sógorodat...-majd megragadja a szemcsepegtetőt és a szemei elé cseppent, ami így könnycseppként hat.
-Látod, még könnyekkel is könyörgök neked...
-Mióta vagy a sógorom?-neveti ki Sarah.
-Hyung a bátyám, afféle vérmegpecsételős eskü köt minket össze.
-Nos, bizton állítom, hogy jelenleg nincs közöm hozzád, a vérmegpecsételős esküvel pedig a madarakat etesd-nyom barackot Key fejére Onew, miközben átkarolja Sarah-t.
-Itt nem ez a lényeg... Hát senki nem segít rajtam? Úgy látszik egyedül rád számíthatok egyetlen Mindenhatóm... Sújts le haragoddal ezekre a mihasznákra, akik egyfolytában kinevetnek és szenvedésbe taszíta...-nem fejezi be, mivel a tiszta fakanállal rásózok a fejére.
-Az asztali imádságot nem így kell megejteni, de ha szeretnéd meglátogathatunk egy templomot a reggeli után, hogy rendesen láthasd milyen is az imádság-kacsintok rá, ő pedig gyilkosan mér végig, majd elindul a mosdó felé.
-Csak hogy tudd, ezzel még korántsem nyertél, most csak hagytalak, de legközelebb nem leszek ilyen kíméletes-távozik, a folyosón még hallatszik a morgása, én pedig a többiekkel nevetek.
Key szemszöge:
Az arcomat dörgölve próbálok rájönni arra, hogy mégis mit csinálok. Éppen szándékosan vívtam szócsatát és csináltam teljes hülyét magamból úgy, hogy az okát sem tudom. Sürgősen meg kell változnom, ez az egész nagyon rossz irányba kezd el mozgolódni, nem tetszik nekem ez az egész... Jól van, Key, ezek után csak utasítsd el és ne szólj hozzá még akkor se, ha hergel. Muszáj összekapottnak lenned, nem veszítheted el a fejedet és hagyhatod, hogy elveszíts egy alkut... és legfőképpen nem hagyhatod, hogy egy lány nagy hatást gyakoroljon rád...
A kis monológom és a bőrápoló szerek után visszasétálok, majd elkezdünk enni a többiekkel. A két lábon járó katasztrófa egész végig engem bámul, majd megköszörüli a torkát:
-Key, mit szólnál ahhoz, ha ma elmennénk shoppingolni?-teszi fel a kérdést egyenesen, én pedig elmélázom azon milyen lenne felpróbáltatni vele mindenféle aranyos, majd szexi cuccot, de végül megrázom a fejemet, hogy kiverjem a fehérneműket próbáló Ayumi képét.
-Miért nem?
-Ma nincs kedvem-vonom meg a vállamat.
-Akkor esetleg elmehetnénk moziba?-indít felém újabb kezdeményezést.
-Á, már mindent láttam-mosolyodom el kínosan.
-Esetleg mit szólnál az edzéshez?-mosolyog, de látom, hogy egyre nagyobb nehezére esik.
-Kihagyom, ezeket az izmokat már nem kell edzeni-vigyorgom rá teli pofával.
-Pedig én szívesen beszálltam volna-töri meg a csendet Sarah.
-Miről beszélsz? Nekem így jó, ahogy vagy. Mi lesz a nemrég növesztett kis pociddal?-simogatja meg Onew Sarah hasát.
-Oppa, oda kell figyeljek az edzéstervemre, úgyhogy mondj le a hasamról, hiszen éppen próbálok megszabadulni tőle-Onew a száját húzza, de a pudli egy csókkal engeszteli ki Casanovát.
-Tehát mit szólnál hozzá, Ayumi? Edzhetünk ma együtt?-mosolyog rá édesen Sarah a hárpiára.
-Remek lenne, ebéd után?
-Tökéletes, a fiúk addig beszélhetnek, pletykálhatnak egy keveset-veszi halkabbra a hangját és úgy tesz, mintha egy nagy titkot mesélne el Ayuminak. Ez a kettő máris egy hullámhosszon van, és ha pudliról beszélünk biztosra veszem, hogy egy idő után rezgéseket fog beleképzelni az Ayuval való kapcsolatomba és aztán.... hát röviden és tömören a lagzinkat fogja tervezni, amire nekem semmi szükségem..
***
Az ebéd eltakarítása után a lányok nekiállnak edzeni, Minho pedig már el is ment Linához. Onew-val maradtam, aki csendesen szemléli Ayumi és Sarah ügyetlenkedéseit.
-Eléggé hasonlóak, nem?-töri meg a csendet hirtelen Hyung.
-Mire gondolsz?
-A lányokra gondoltam. Ayumi egy kicsit olyan, mint Sarah, de mégsem. Rendes lánynak tűnik-mosolyodik el a távolba nézve.
-Ha engem kérdezel, egy igazi boszorkány. Mindig a saját akaratát részesíti előnyben, erőszakos és kész hisztéria-forgatom meg a szemeimet.
-Azonban erős, független, okos nő.
-Mindig vezetni akar, és megmondani, hogy mi a legjobb... Úgy kezel, mint...-megakadok a mondanivalómban, nem akarom kimondani azokat a szavakat, amik hirtelen az eszembe jutottak. Újra szemügyre veszem Ayumit. Vigyorogva nyújtanak Sarah-val, Yoogeun pedig próbálja utánozni őket... A fejemhez kapva próbálok eltörölni pár régi, fájdalmas képet, de nem megy... Túlságosan is olyan, mint ő... Ezért is utálom... A hasonlóság kettejük között csak emlékeztet arra mennyi fájdalmat okoztam neki, amit már nem tudtam helyrehozni... Ayumi, kérlek, ne kínozz az ő emlékével... Ne közelíts felém, ne akarj megváltoztatni, ne akard, hogy a szívem megnyíljon előtted... A múlt nem ismétlődhet meg, mert azt már nem bírnám elviselni... Ne haragudj rám, kérlek, amiért ellenséges vagyok, de azt hiszem már a legelején is ezért utasítottam el a felvételedet... Titokban, belül tudtam, hogy mennyire hasonlítasz rá, ezért löklek el és láncollak magamhoz egyre közelebb...
